filmekről, sorozatokról, könyvekről, játékokról

Rövid vélemények

Gyilkosság az Orient expresszen

- A film

2017. november 10. - Szoke_Kiss_Marton

Közel tökéletes adaptáció.

Röviden csak ennyit mondanék róla, de részletezem kicsit: A Gyilkosság az Orient expresszen nem nagyvászonra való alapanyag, viszont tökéletes tévéfilmes téma. Hogy miért? Kevés helyszínen játszódik, és relatíve nem történik benne más, mint hogy emberek beszélgetnek egymással. Ettől függetlenül mégis készült már egy szuper mozifilm belőle '74-ben, teli a kor legnagyobb sztárjaival és zseniális alakításokkal. A feladat tehát teljesíthetőnek tűnik, de lássuk, mit lehetett kihozni a történetből 2017-ben.

kenneth-branagh-as-hercule-poirot-in-murder-on-the-orient-express-4k-tq.jpg

Innen spoileres:

Nagyon tetszett, ahogy a film elejét rögtön megtoldották egy rövidke közjátékkal a tojásokkal és a tolvaj kereséssel. Azoknak, akik nem ismerik Poirot történeteit, pont megfelelő felütés volt ahhoz, hogy bemutassák a különc zsenit. Volt némi Sherlock Holmes-os ('09) beütése, de pont annyival volt visszafogottabb, hogy egyáltalán ne legyen zavaró.

A tájak, Isztambul, a vonat mind-mind meseszép volt, és bár bevallom van némi vonatbuzi beütésem, szerintem a gyönyörű díszlet másoknak is elnyeri majd a tetszését.

A sztori az említett felütés után a megszokott mederben csordogál; nyugi, gyilkosság, kikérdezések. Tetszett, hogy a készítők kreatívan bántak a limitált helyszínekkel, így sosem vált unalmassá, vagy egyhangúvá a játéktér. Pár kültéri szett mindig feldobta belső helyszínek folytonosságát.

A dinamikát tekintve szép húzás volt egy rövid akciót belekeverni a film közepébe, ami simán beleillett a forgatókönyvbe. Ugyanígy értékeltem a játékidő harmadik harmadába írt csavarokat a nagy konklúzió előtt, ami szintén teljesen logikusan következett a karakterek motivációjából és cselekedeteiből.

murder_on_the_orient_express_cast_2017_4k-wide.jpg

És ha már konklúzió: az eredeti regény, és a '64-es film is egy sima beszélgetéssel ért véget a vonaton, ahol Poirot elmondja a bűntény két lehetséges kimenetelét, aztán az egyik mellett döntenek és vége. Az alkotók jól gondolták, hogy mindez 2017-ben már nem működne olyan jól, ezért jó érzékkel (és egy "új" helyszínnel) egy jelenkori thriller kicsengésére hegyezték ki a finálét, fegyverrel, morális teszteléssel és rendes tetőponttal. Pont ahogy kell. A legvégén a gyönyörű vonatbelsős hosszú snitt csak hab volt a tortán.

Negatívumok? A filmet a legjobb szívvel és az alkotók kreativitásának elismerése mellett is csak egy jó iparosmunkának tudom mondani, amiben kiváló színészek játszanak korrekt szinten, de magukat sohasem megerőltetve. A forgatókönyv is iskolapéldája a jó történetvezetésnek, de nincs benne semmi plusz, semmi fűszer.

Azt gondolom tehát, hogy egyszer simán meg lehet nézni, akkor is, ha tudod a történet végkimenetelét, ilyen egy korrekt, jól átgondolt adaptáció 2017-ben, aminek a legnagyobb hibája csak az, hogy nem akart több lenni egy korrekt 2017-es adaptációnál.

8/10 - amiből egy pont a vonat

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidvelemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr1513231413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

caseyjones 2017.11.12. 19:57:20

SPOILER

Sem a könyvet nem olvastam, sem a korábbi filmadaptáció(ka)t nem láttam, tehát teljesen "vakon" ültem be a moziba. Még Poirot-filmet sem láttam elejétől a végéig egyet se, mivel nem vagyok egy nagy krimi-őrült - de alkalmanként kíváncsi vagyok néhányra.
Ez a film teljesen lenyűgözött. Nekem Kenneth Branagh játéka meggyőző volt Poirotként, én nem ragaszkodom annyira David Suchet-hez. Egyébként nagyon jó volt a szereplőgárda, igazán igényes, elismert színészeket sikerült összeválagatni: Johnny Depp, Penelopé Cruz, Willem Dafoe, Michelle Pfeiffer... Daisy Ridley is tetszett, nagyon karakteres volt, jól állt neki a szerep (már a Star Warsban 7-ben is szimpatizáltam vele). De nálam Depp és Pfeiffer játéka vitt mindent, főleg előbbié.
Mint írtam, nem ismerem az alapsztorit, így rengeteg meglepetés ért a film során. Először is, én amikor megláttam Johnny Deppet, szinte biztos voltam benne, hogy ő fogja elkövetni a gyilkosságot. Erre meg pont őt gyilkolták meg! Na, erre számítottam volna a legkevésbé. A többi ember között is folyton vacilláltam, hogy most akkor ki lehet a tettes, ugyanis mindegyikőjüknek voltak gyanús megmozdulásai, megszólalásai. És amikor a végén jön a csattanó, miszerint a vonat összes utasa kivette a részét a gyilkosságból, majdnem dobtam egy hátast. Na, erre még véletlenül sem számítottam volna.
Összességében egy rendkívül izgalmas krimit láthattam, pompás kamerázással és látványvilággal, remek színészekkel, valamint egy roppant jó sztorival. Mivel én nem láttam az eredeti verziót, így nekem nincs viszonyítási alapom, de szerintem ez egy kiváló alkotás lett. Ötös.

Szoke_Kiss_Marton 2017.11.12. 21:21:58

@caseyjones: Tök jó egy olyan véleményt olvasni, aki teljesen szüzen ült be a filmre :) Nekem Kenneth Branagh tetszett a legjobban, meg Josh Gad. Lehetett volna jobb ez a film, mert a '74-es a maga korában jobb színészi játékokat tudott produkálni, de ez a mostani meg pont olyan, amilyennek egy jó kriminek/thrillernek lennie kell 2017-ben :)

Gadget 2017.11.13. 22:53:29

Nekem David Suchet van "beégve" mint Poirot. Minden részét láttam a sorozatnak, sokszor. Most is éppen Poirot megy a Tv-ben. :) Természetesen láttam a többi feldolgozást is. Olvastam olyan kritikát ami lehúzza, olyat is aki ajánlotta ezt a feldolgozást. Most már komolyan érdekel ez a film is. Nyilván, sok újdonság nem lehet a történetben. És nehéz lesz elvonatkoztatni a klasszikusoktól, de remélem megéri.

Szoke_Kiss_Marton 2017.11.14. 09:24:01

@Gadget: Valószínűleg így nem fogsz hasra esni tőle, de egyszer szerintem élvezni fogod, még ha nem is fogod újranézni soha :)
süti beállítások módosítása