filmekről, sorozatokról, könyvekről, játékokról

Rövid vélemények

The Sinner

Season 01

2017. november 16. - Szoke_Kiss_Marton

(Spoiler mentes)

Anélkül, hogy nagyon lelőnék bármit a sztoriból, két dolgot kell tudni a The Sinnerről:

Az egyik, hogy főleg az első pár rész, amikor még jóformán semmit nem tudsz semmiről, rettenetesen depressziós, és nyomott hangulatú. Jessica Biel (aki a főszereplő) a teljes évad alatt mély világfájdalmat sugároz magából, így jóformán végig sikerült megszabadulnia minden szexiségétől, ami már önmagában egy teljesítmény.

A másik, hogy a sztori úgy kezdődik, hogy Biel karaktere, mindenféle tudható előzmény nélkül egyszer csak bekattan és tucatnyi tanú szeme láttára megöl egy vadidegen embert, aztán később nem tud magyarázatot adni erre a tettére.

mv5byjy5njixytitngvlni00mmuyltkwmdqty2u2ytg0ngi3ogrhxkeyxkfqcgdeqxvynjc5mjg0nju_v1.jpg

Kezdetben fogalmam sem volt, miről fog ezek után szólni az évad nyolc része, azon töprengtem, hogy lehet az indíték megismerését ekkora távon elhúzni, de szerencsére felesleges volt az aggodalmam. A sorozat legkésőbb a harmadik rész végével szerintem beránt bárkit, de úgy, hogy aztán az utolsó képkockákig meg sem akarsz állni majd.

Az a bravúros a The Sinnerben, hogy mindezt úgy éri el, hogy közben egyszer sem éreztem azt, hogy most valami igazán egyedi, később majd rajongásom tárgyát képező szériát nézek. Épp ellenkezőleg: a karakterek, pár kivétellel vagy nagyon sablonosak, vagy szinte vázlat szerűek (a nyomozó karaktere te jó Isten, mennyire klisé a True Detective óta), a párbeszédek sokszor ezerszer hallottnak érződnek, a díszletek túl sterilek és unalmasak.

És mégis működik minden.

untitled-2.jpg

Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Cora (Biel) és a húga Phoebe karakterével nagyon hamar empatizálni kezd a néző (De nem szimpatizálni, azt csak sokkal később, már ha egyáltalán. Viszont ez nem baj), illetve a központi rejtély minden résszel egyre sötétebb és bonyolultabb lesz, ami úgy etetteti magát a nézővel, mint a paprikás Pringles vagy a dupla töltelékes Oreo.

A lezárás tökéletes keretbe foglalja az egész történetet, és bár utólag visszanézve volt pár értelmetlen félrevezetés az alkotók részéről, ezeket mégis simán el lehet nézni nekik.

Összességében egy remek kikapcsolódásnak tartom a The Sinner első évadát, ami bár nem akar több lenni egy sima „jó sorozatnál”, annak viszont csont nélkül megfelel. Erősen ajánlom!

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidvelemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr4213288461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása