Nem volt töretlen a kapcsolatom az HBO Terápia című sorozatával: Az első évadot imádtam, a puritánsága, a remek történetek és a szuper színészi játék miatt. Elejétől a végéig izgalommal követtem, és ha nem is volt mindegyik nap, mindegyik szereplő ugyanannyira érdekes/szimpatikus, azért összességében rendkívül jó élményekkel gazdagodtam a sorozat által.
Aztán jött a várva-várt második évad, amit viszont talán tíz rész, vagy kevesebb után elkaszáltam. Ennél a sorozatnál kulcsfontosságú, hogy a terápiát látogató szereplők története, karakterek érdekes legyen és ez nekem abból az évadból nagyrészt hiányzott.
A harmadik, egyben befejező évadra mégis visszatértem, és milyen jól tettem! Spoiler mentesen folytatom.
Az, amit a harmadik évadra az HBO letett az asztalra, olyan magas szintű, érett forgatókönyvírás, amiből nem csak idehaza, de tágabb értemben más nemzetközi sorozatnál sem nagyon láttam eddig. Az írók profin ráéreztek a határokra, egyszer sem tolták túl egyik karakter drámáját sem. Így pont visszafogottságában lett elsöprő és letaglózó például Zsolt börtönfalak között elmesélt története, szellemének kibontása, megismerése, tragédiájának keserédes befejezése. Az ő személyében nem csak drámát, de krimikbe illő izgalmakat is kaptunk. Vilmányi Benett pedig akkorát alakít benne, hogy én az első pár résznél azon gondolkodtam, hogy nem is színészt látok, hanem az alkotók kerestek egy valódi börtöntölteléket, aki saját magát alakítja. Teljesen elképesztő!
A keddi páciens Krisztina Schell Judit előadásában, aki annyira hitelesen hozza a szürke kisegér karakterét, hogy egy percig nem jut az ember eszébe, hogy Schell Juditot látja maga előtt. Az ő története ráadásul a legbátrabb szerintem, egyszersmind Zsolt mellett a legtöbb üzenettel rendelkező a számomra. Egyszerre izgalmas, megrázó, elgondolkodtató és olyan, hogy kb mindenkivel megnézetném legszívesebben.
A szerdai vendég Sándor, Czintos József előadásában, aki nálam a másik telitalálat volt, ami a karakter megformálást illeti. Az ő szála ugyan kevésbé egyenletes, és a leginkább feszegeti a formátum határait, de még így is alig vártam minden héten, hogy az ő részét folytathassam.
A negyedik nap Edittel, Udvaros Dorottya játékával folytatódik, ami nálam az egyetlen gyenge pont volt. Félreértés ne essék, nem színészi teljesítményben lógott ki a többiek közül, sokkal inkább az egész gondolatkör és az ahova építkezik, nem ragadott meg és nem is volt jó nézni. Nem lövök le semmit, ha annyit mondok, hogy ezek a csütörtöki beszélgetések a halál témáját járják körbe, az azzal való szembesülést és az oda vezető utat. Számomra túl töményen depresszívek voltak ezek a részek, nem igazán éreztem benne, mikor jutok levegőhöz, így inkább csak keserű pirulaként haladtam végig a történetszálon.
Az ötödik napon András a korábbi évadoktól eltérően ezúttal Adélhoz (Balsai Móni tűpontos, és extra visszafogott, de zseniális), a fiatal pszichiáterhez jár terápiára. Kettejük dinamikája rendkívül jól felépített és szép ívet ír le. Érdekes módon a Terápia sorozat nézése közben mindig Dargay András karakterét éreztem a legkevésbé érdekesnek, vagy közel magamhoz, annak ellenére, hogy főszereplőként magasan ő kapja a legtöbb játékidőt, és a pénteki terápiáknak hála ő is belekerül a beszélő szerepébe. Mégis úgy éreztem, hogy olyan nagyon nem akarnak, nem tudnak sokat mondani róla a készítők. Ezzel azonban két okból sincs gondom: egyrészt Mácsai Pál így is a maximumot hozza ki a karakterből és talán ebben az évadban nyújtotta a legjobbat, másrészt ez a sorozat nekem mindig inkább a betegekről és az ő történeteikről, személyiségükről szólt.
Nagyon méltó és szép lezárása ez az évad a sorozatnak, amihez idehaza csak a szintén HBO-s Aranyélet érhet fel. Én a magam részéről megkockáztatom, hogy a kimunkált forgatókönyvnek és a zseniális színészeknek hála a Terápia 3. évada jelenleg a legjobb magyar mozgóképes produktum, ami valaha TV képernyőre készült.
10/9
A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!