filmekről, sorozatokról, könyvekről, játékokról

Avengers - Endgame

2019. április 28. - Szoke_Kiss_Marton

mv5bywrmnzbjztutmdaxns00mthmlwe0otetngiymzqxndgymzu5xkeyxkfqcgdeqxvynjg2njqwmdq_v1_sx1777_cr0_0_1777_937_al.jpg
Teljesen részletekbe menően spoileres véleményem következik!

Talán a filmtörténelem során nem volt még egy olyan film amit akkora várakozás előzött meg, mint a Marvel 10 éves filmfolyamát lezáró Végjátékot. Az ilyen szinten felfokozott hangulat borzasztó nehéz helyzetbe hozza az egyszeri mozinézőt, hiszen egész egyszerűen képtelenség mindenki ízlésének megfelelni, pláne egy ekkora eseménynél.

Vagy mégis?

Kellett aludnom rá egyet, hogy erre valamiféle választ tudjak adni, akár csak saját magamnak is. Egyfelől úgy jöttem ki a moziból, hogy a Marvelnek gyönyörűen sikerült lezárnia a Vasemberrel megkezdett filmfolyamát, másfelől a tökéletes történetvezetést, amit az Infinity Warnál láttunk, feláldozták a rekord mennyiségű fanservice oltárán.

Aztán arra jutottam, hogy mindennek úgy kellett lennie, ahogy végül a film összeállt, bármilyen más típusú forgatókönyv talán egy önmagában jobb filmet eredményezhetett volna, de jobb lezárást, szebb tisztelgést, tökéletesebb kerek egésszé formált gigászi sorozatot semmiképpen sem.

Ami külön zseniálissá teszi a Végjátékot nem is az, hogy egy három órás rajongóknak szánt kikacsintáshalmazt és pofátlan nosztalgiafaktort sikerült egy koherens – bár borzasztóan szabados – forgatókönyvvel megtámogatniuk, hanem az, ahogy Steve Rogers és főleg Tony Stark több egész estés mozifilmen keresztül épített karakterívét kifuttatták, összezárták.

mv5bngzimjy2yzutmmrkzs00nmy3lwiwntutytjkodhlnguzyjiwxkeyxkfqcgdeqxvynjg2njqwmdq_v1_sx1777_cr0_0_1777_937_al.jpg

Steve Rogers útja, aki naiv, mindenre elszánt patriótából a rendszerben csalódott rebellis önbíráskodóvá vált, hogy aztán ezektől távol, feladata bevégeztével találja meg az igazi boldogságot, sírni valóan gyönyörű utazás. Egyszerre volt bátor és zseniális húzás a Marvel részéről, hogy az ő nagyon is személyes hétköznapi drámájának happy endjével zárják le az egész filmfolyamot.

Bátor és zseniális, de még így sem viheti el a pálmát az egész filmes univerzum sarokkövének és epicentrumának számító Tony Stark elől. Az ő történetíve az egész MCU legkoherensebb és legsokoldalúbb személyiségét hozta el nekünk egy kétség kívül tökéletes végkifejlettel. Hiszen mi lehetne annál felemelőbb és szívszorítóbb befejezés a világ legegoistább és -önzőbb emberének, mint hogy tíz évnyi személyiségfejlődés végeként feláldozza magát, hogy ezzel megmentse a szeretteit és az egész univerzumot a mindent elpusztító gonosztól? A Végtelen Háború csettintésénél beállt síri csend a moziban lófasz volt ahhoz képest, ami Doctor Strange felemelt mutatóujját követte az egész moziteremben. Szó szerint borzongató érzés volt, amit nem fogok elfelejteni amíg moziba járok.

culture_avengersendgametrailer.jpg

Vannak hibái a végjátéknak és az elején még úgy voltam vele, hogy ezekről is fogok írni, de igazából nincs szívem hozzá. Nem is látom értelmét. Az első heti bevételi adatok láttán a Végjáték jó eséllyel fogja letaszítani érdemtelen trónjáról az Avatart, hogy végre egy olyan film legyen minden idők legsikeresebbike, ami maximálisan kiaknázza a nézők elvárását egy olyan franchise-zal szemben amilyen soha eddig nem létezett a mozikban, és amihez foghatót egy hamar nem is fog építeni senki.

Tegnap még 9 pontot adtam rá a Letterboxdon, (martinblond néven tudtok követni) de ma átjavítottam ezt egy 10-esre. Nem a tökéletes filmek érdemlik meg ezt a pontot, hanem azok a filmek amik valami olyat tudnak nyújtani, amit csak kevesen. És ennek a kritériumnak megfelel a Végjáték. 

5 gondolatmorzsa a végére:

mv5bowq0nmjln2qtotvjni00yty3lwe0mdutotlhmwfkzta1mjexxkeyxkfqcgdeqxvynjg2njqwmdq_v1_sx1777_cr0_0_1777_937_al.jpg

  • Hatalmas pacsi a Marvelnek a totál félrevezető és széteditált trailerekért.
  • Marvel Kapitány érezhetően háttérbe volt szorulva, hiszen ez a film a régi nagy öregek búcsúja volt, de így is emlékezetes jelenet, ahogy fapofával szarja telibe Thanos balhorgát.
  • Ha már a Végjáték lesz minden idők legsikeresebb filmje, a Marvel igazán csinálhatott volna egy emlékezetes soundtracket neki, mert a zenék gyatrák voltak. Igaz, ez szinte senkinek nem fog feltűnni, mivel ugyanez elmondható a Marvel filmek 95%-ról is.
  • Zseniális volt, hogy a film legeslegelején lecsapják Thanost, hogy utána kapjunk vagy egy órányi lassú drámát.
  • Thor a legnagyobb király, alig várom, hogy a következő Guardians of the Galaxyban felbukkanjon. Ugyanitt: nem szívesen Fortnite-oznék ellene!


A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. 
Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Az EndGame-en kívül ez a három Marvel film tetszett a legjobban:

Thor: Ragnarök
Avengers: Infinity War
Deadpool

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidvelemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr9814792656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.