filmekről, sorozatokról, könyvekről, játékokról

Last of Us 2 - Játéknapló

2020. július 01. - Szoke_Kiss_Marton

Minden nap játszok pár órát a The Last of Us 2-vel, másnap pedig megírom, mi a véleményem az előző esti játék-adagról.

001_4.jpg

A hangulatos recap utáni cold opening úgy húz vissza ebbe a kihaltságában is élettel teli világba, hogy még a citromos Gösserem is elfelejtem kortyolni közben, pedig a fél kézzel irányítás és szimultán üdítő iszogatás nagymesterévé váltam már az elmúlt évek során.

Ahogy Ellie, az asztalánál rajzolgatva, walkmant hallgatva először tűnik fel a képernyőn (itt még az a pubertás, akit az előző epizódban megismertünk) elöntenek az érzelmek, igen, erre vártam hét éve. Vártam rá? Nem tudom, mindenesetre régi ismerősként üdvözlöm a lányt és fogadott apját. Amikor először követtem végig a kalandjaikat még csak felnőtt éveim hajnalán jártam, ma már én is apja vagyok egy kislánynak. Azon kapom magam, hogy ezek az apai érzések rávetülnek a karakterekre, egyszerre érzem kamaszosan kínosnak és szívfájdítóan igaznak Joel tétova gitár kísérte dörmögő énekét.

02_4.jpg

Imádom a városi légkört, a The Walking Dead kolóniái jutnak eszembe. A vidéki miliő beszippant, elképzelem, hogy mindenki ismer mindenkit, mindenkinek van egy sztorija a másikról. A városházi mulatság estélye után talán minden sarkon azon susmorognak, mi történt Ellie és Dina között. Érzem a téli zimankós reggel hidegét a bőrömön, a kora reggeli munka kábítóan friss terhét.

Jó visszatérni.

Aztán szemszöget váltunk, új szereplőt irányítunk. Nem tudom ki ő, nem is igazán érdekel. Idegesít, amikor rébuszokban megfogalmazott félmondatokkal akarják felkelteni az érdeklődésemet idegenek iránt.

Ugrunk pár jelenetet, ahol az ismeretlen nő épp golfütővel veri szét Joel fejét, olyan hirtelenséggel, ahogy ez a mondat beékelődik monológom habkönnyű melankóliájába.

Ez az a pont, ami jobban sokkolt, mint Negan híres jelenete a The Walking Deadben, vagy Ned Stark halála a Game of Thrones-ban. Miért? Miért kellett ezt? És miért így? Felfoghatatlan! Meg kell állnom egy pillanatra. Pause. Mély levegő!

Késő van. Lefekszem. Mondanám, hogy még sokáig nem tudok elaludni, de azonnal belezuhanok az álomtalan sötétségbe.

002_5.jpg

Egész nap a történeteken gondolkozok. Joel nem volt jó ember. Bár hajlamosak lehetünk elfelejteni, de ez az igazság. Nem egyszer, nem kétszer hallhattunk erre vonatkozó elejtett mondatokat és láthattunk konkrét tetteket is. Könyörtelen, és jégszívű. Ezt a jeget csak Ellie tudta felolvasztani. Ami történt valahol elkerülhetetlen volt, de félek, hogy az egész sztori ezt fogja kifogásnak használni egy véget nem érő vadászatra. Ez a történet nem érdekel. Joel nincs többé és nincs az a bosszú, ami visszahozná.

Azon elmélkedek, mitől működnek a jó bosszú sztorik. Az egyik ilyen elem, talán az, amikor a főhősnek semmilye sem marad, a bosszú az egyedüli cél, ami élteti.

Például a Gladiátor. Ott a bosszúja végeztével Maximusnak is halnia kellett, mert nem volt már semmi amiért élhetett volna. A Kill Bill ugyanez, csak ott a végén kiderül, hogy mégis van miért élnie a Menyasszonynak. A Taken úgy bosszúsztori, hogy közben van célja az öldöklésnek, egy élet megmentése.

Félek, hogy egy bosszú sztori nem működhet folytatásként, mert csak egy felesleges kitérő a történetben. Remélem nem lesz igazam.

Ma Seattle egyik kihalt negyedében járom az épületeket, az oldalamon Dinával. Furán nem érzek semmit, miközben bejárom a gyönyörű helyszíneket a Last of Us eddigi legnagyobb nyílt terepén. Dina és Ellie kapcsolata is érdekesebb lenne, ha út közben találnának egymásra, nem pedig már túl lennének a nagy egymásra találáson.

Miről szól ez a történet?

003_4.jpg

Seattle már nem is olyan kihalt. Viszont még így is órák óta bolyongok, anélkül, hogy tudnám, mi felé és miért. Persze, üldözöm Joel gyilkosait, de mit mond ez el a történet mélyebb rétegeiben? Egyelőre semmit.

A helyszínek persze gyönyörűek, de pont emiatt úgy érzem, mintha egy üres kagylóban mászkálnék, ami nem választotta még ki magából a saját igazgyöngyét. Továbbra is fájó pont, hogy Dina és Ellie kapcsolata már a játék elején nyugvóponton van, így kettejük dialógusai többször csengenek repetitíven („Közülük volt?” „Nem”) és helykitöltés gyanánt (Zsinagóga wikipédia). Jó, hogy közelebbről kezdjük megismerni Dinát, de nincs értelme, ha ettől nem változik semmit kettejük kapcsolata. Ellie és Joel közös kalandjai azért voltak érdekesek, mert minden párbeszédük kapcsolatuk alakulását hozta magával, vagy arra reflektált. Most akkor sem érzek semmit, amikor Ellie elénekli egy gitárszóló kíséretében a Take on me-t Dinának. Nem változik tőle semmi, nem lesz semminek a csúcspontja ez a jelenet.

Amikor pedig bedobják a Terhes Kártyát már nagyon félek tőle, hogy a történetnek nincs igazi célja vagy mondanivalója. Majdnem minden film és sorozat csak felesleges, helykitöltő dramaturgiai elemnek kezeli a gyermek várást. Még a méltán zseniális Breaking Bad sem tudott vele mit kezdeni, ez a történet pedig egyre inkább elveszi az optimizmusomat. Ahogy a Musso: Holnap véleményemben írtam: a történések összessége nem áll össze történetté.

Ellie és Joel három évvel ezelőtti útja a dinoszaurusz múzeumban csodálatos, Ellie ajándéka az Apollo 11 kabinjában pedig gyönyörű jelenet, de egyre kevésbé tudom kiverni a fejemből, hogy mindez csak lóg a levegőben, nem kapcsolódik bele valami nagy egészbe.

004_1.jpg

Seattle, egy új reggel. Végeláthatatlan utcák egymásutánja. Házról-házra járok, begyűjtöm a flakonokat, papírokat, leveleket olvasok, szerzek egy íjat. Találkozok pár vánszorgóval, de pont az ilyen alkalmakra tartogatom a Molotov-koktéljaimat.

Most érzem a legjobban azt, hogy ez már nem ugyanaz a Last of Us. Inkább olyan, mint egy Horizon Zero Dawn. Nagy területeket járok be egyedül, sokat barangolok, sokat harcolok. A történet nem halad semerre órákig, csak megy a gyilkolászás, mint egy multiplayer kampányban, csak épp itt egyedül vagyok.

Minden gyönyörűen kidolgozott és amikor el tudom engedni azt, hogy bármi Naughty Dogosan zseniálisat várjak a játéktól, egyfajta meditatív állapotban még tetszik is.

005_1.jpg

Még mindig Seattle. Lenyűgöz a város mérete és részletessége. Vizuális oldalon mindenki nagyon kitett magáért a fejlesztők közül. Áthaladok egy park menti utcán, ahol fém hordókban tűz lobog. Mintha térben megfagyott atomfelhők virágoznának narancsos színnel. Olyan, mint egy prerenderelt animáció.

A játékmenet monotonitását és a sztori egyhelyben toporgását egy visszaemlékezős rész szakítja meg, ahol előbb Tommyval lövünk célba távcsöves puskával, majd Joellel teszünk egy kisebb kitérőt. Itt találkozunk a játék első nem légből kapott konfliktusával, amikor Ellie Joel hazugságát próbálja számon kérni, amit a férfi az előző játék végén mondott neki. Tudniillik, hogy sok más immunis ember van még Ellie-n kívül. Sajnos azonban ez a rész sem sikerül elég erősre. Ellie valószínűleg nem tudja, hogy belehalt volna a vizsgálatokba, Joel pedig nem mondja neki, hogy tovább tarthasson ez a konfliktus szál.

Továbbra is elégedetlen vagyok ezzel a folytatással, de azt elismerem, hogyha nem The Last of Us 2 lenne a játék címe, akkor a kidolgozottsága (és nem a története) okán egy erős „jó” játéknak mondanám.

006.jpg

Sokat gondolkozok azon, mitől működnek a bosszú történetek és újabb egyezést vélek felfedezni a jól megírt bosszúsztorik között. Ez pedig az emberek igazságos világba vetett hite, amiből az igazságtalanságok megtorlásának a vágya következik. John Wick nem volt jó ember, hiszen szakmáját tekintve bérgyilkos, ellenben a meggyilkolt kutyája egy tiszta, ártatlan lény volt, akinek a halála nem fér bele az igazságos világ képébe. Ennek a haragnak a feloldásáról szól a történet, ezért tudunk empatizálni a főhőssel, elfeledve a múltját.

007.jpg

Na álljon meg a menet! 15 óra játék után reménysugarat látok magam előtt, hogy mégsem olyan rossz ez a történet, ahogy eddig láttam! Kezd úgy kinézni a dolog, hogy nem egy bosszúhadjárattal van dolgunk, hanem egy bűn és bűnhődés történettel. Olyan kontextus kezd kirajzolódni, ahol a Joelt meggyilkoló Farkasok valójában nem a rosszfiúk (maximum annyira, mint a Jackson-béliek), tettüknek pedig nagyon is racionális, átérezhető okai vannak, hiszen Joel az oka annak, hogy nem készülhetett el az emberiséget megmentő vakcina, és hogy talán már soha nem is fog. Így utólag visszanézve tetszik, ahogy PSP-ző bandataggal találkozik Ellie, vagy zenehallgatás közben készülődő katonával. Apró jelzések, amik azt mutatják, hogy nem egy arctalan gonosz masszával van dolgunk, hanem ugyanolyan emberekkel, mint mi. Arról nem is beszélve, hogy ellenoldalnak ott vannak a vallási fanatikus Sebhelyesek, akik a valódi ellenpórust testesítik meg.

04_1.jpg

Ezen a ponton ha tippelnem kéne, akkor Ellie nem éli túl a játékot, talán vakcinát készítenek a segítségével, talán csak egyedül marad, mindenesetre egyre kevésbé lehet együttérezni Ellie bosszúhadjáratával, és ez határozottan tökös húzás a Naughty Dogtól. Szerintem Jesse és Dina boldog családként végzik, Ellie pedig egymaga lesz, vagy feláldozza magát az ő boldogságukért. Valamit mindenesetre tennie kell, amivel ellensúlyozza a rengeteg gyilkolászást.

008.jpg

Azt a mindenit! Az első olyan este, ami után úgy megyek aludni, hogy bár tovább tudnék még játszani. Kár, hogy ilyen hosszan húzták az időt toporgással, mert ez, amerre megy a történet határozottan tetszik. Szóval Joel megölte Abby apját, ezért Abby megölte Joelt, aki viszont Ellie „apja”, így most Ellie megy Abby után, hogy megölje.

Zseniális, az a rész, kifejezetten borzongató, ahogy megismerkedünk a Farkasok kolóniájával. És látjuk, hogy pontosan ugyanolyan emberek, mint Jackson lakosai. Semmivel sem rosszabbak. Az indítékaik semmivel sem embertelenebbek, mint Ellie-éké. A szőr feláll a karomon, ahogy végigsétálunk az eszméletlen gyönyörűen kidolgozott stadionváros termei és épületei között és olyan hétköznapi emberekkel találkozunk, akiket a mi szeretett hőseink gyilkoltak meg pár nappal később. Látni a kutyákat, akik ugyanúgy vannak szeretve és tartva, mint ahogy bármelyikünk manapság szeretettel nevel egy állatot. És aztán belegondolni, Ellievel hány ilyen kutyát öltünk meg úgy, mintha démoni kopók lettek volna. Az is külön zseniális húzás volt, hogy Abby és az apja közös jelenetében az apja pont ugyanúgy faggatja Abbyt a szerelmi életéről, ahogy Joel tette Ellie-vel egy korábbi jelenetben.

Imádom ahogy a játék szembesít Ellie tetteivel, amikor megölte a terhes nőt én is majdnem elszédültem a hányingertől. Innen tudom, hogy Ellie-nek ez a történet nem érhet boldog véget. Túl messzire ment már el, olyan irányba, ahonnan nincs visszatérés.

Imádom.

009.jpg

Belemélyedek Owen és Abby kapcsolatába.

Abby percről-percre emberibb és szerethetőbb. Összességében a játék jelenlegi pontján több okom van kedvelni Abbyt, mint azt az Ellie-t, aki ekkorra lett belőle. Hogy ez szándákos volt-e vagy sem, azt nem tudom.

Továbbra is nagyon tetszik ez az oldal váltás, de most, 20 óra játék után már kijelenthetem, hogy nagyon-nagyon elnyújtottnak érzem az egészet. Peter Jackson is megnyalná mint a tíz ujját, olyan kevés történet jut több órányi üres akcióra. Ha egy akció-TPS-re készültem volna, akkor mindez rendben lenne, de nekem a The Last Of Us elsősorban a történet miatt érdekes, az akciók, csak helykitöltések voltak. Itt pont fordítva van: A sok akció között néha felbukkan egy kis történet.

Néha annyira elegem van a sok akcióból, hogy átállítom a játékot Very easy-re (amúgy Mediumon nyomom), csak hogy túl legyek már rajta.

Szóval itt tartok most.

010.jpg

Eleinte érdekes volt Abby nézőpontja, de amióta bejött ez két sebhelyes csajnak a történetszála az arcomat kaparom unalmamban. És amikor már azt hiszem, hogy vége, akkor még tovább folytatódik.

Amilyen zseniálisnak éreztem az elején, hogy a történet megmutatja a másik oldalt is, mostanra azt érzem, hogy az egész nem szól másról, csak arról, hogy fogalmuk sem volt a készítőknek mit akartak kezdeni a játékkal. Hiába kapok egy gyönyörűen kidolgozott felhőkarcolós pályát, hiába megyek le a kórház alagsorába, ami a legparább rész az egész Last of Us szériában, az egész nem érdekel, mert nincs érzelmi kötődésem, és hidegen hagy ez a vékonyka történet is.

01_5.jpg

Miért van az, hogy az első részbe fele ennyi játékidő alatt háromszor ennyi történetet tudtak belezsúfolni? Az egész egy nagy lufi és én csak várom mikor fog kipukkadni.

Arról nem is beszélve, hogy bármennyire is elképesztően tehetséges pálya designerek dolgoztak ezen a részen, mégis csak az egész játék kb ugyanabban a városban játszódik, ami nagyon egyhangú. Ugyanazok a területek, ugyanazok a csaták. A sztori meg szabadságra ment. 25 óránál tartok, lassan azt is elfelejtem hol hagytam ott Ellie-t.

Remélem holnapra a játék végére érek, mert mostanra úgy érzem, csak az időmet vesztegetem.

011.jpg

Ha csak az lett volna a történet célja, hogy bemutassa, egyik oldal sem különb a másiknál, nem kellett volna több mint 10 óra majdnem teljesen felesleges sztorit belerakni Abby megpróbáltatásairól. Az agyam akkor dobta le az ékszíjat, amikor Abby elkezd Farkasokat ölni, ami olyan szinten megalapozatlan és hiteltelen, hogy arra szavak nincsennek. Ezen a ponton a játék teljesen elvesztett, és ennyi idő után már abban is biztos vagyok, hogy a játékot magát nem fogom többet újra játszani, valószínűleg soha. Az egyetlen rész, amire idáig jó szívvel gondolok vissza, az Farkasok stadionja volt, de mivel hamarosan úgy is megveszem az Art Bookot, ezért sem lesz okom bekapcsolni a játékot.

012.jpg

Oké, szóval órákat töltöttem azzal, hogy gyógyszert szerezzek egy olyan karakternek, aki nem sokkal utána meghal. Ha egy mondatban kéne jellemeznem a játékot, ez lenne az.
Aztán a nagy összetalálkozás (avagy amikor Abby sztorija utoléri Ellie-ét) is szépen el lett cseszve azzal, hogy az utána következő magányos ház jelenet nem a játék vége. Mert hát mi is történik? A két ősellenség összetalálkozik, megpróbálják megölni egymást. Az egyiknek majdnem sikerül, de végül megkíméli a másik életét. Erre a másik évek múltán utána megy, hogy megpróbálja megölni. Ez mi? Az egész játék rohadtul nem tudja miről akar szólni. A végére visszatérünk a bosszúsztorihoz, de úgy, hogy már semmilyen szinten nem tudok együttérezni a főszereplőmmel. Borzasztó katyvasz az egész, olyan, mint egy végtelenített random esemény generátor. Nem látom mi ennek az egésznek a lényege, és még a komoly jeleneteket sem tudom átérezni, mert az egész játék, nincs jobb szó rá, elidegenít.
Mikor lesz már vége?

013.jpg

Vége van, befejeztem.

Ellie több száz kilométert tesz meg, hogy mégis megölje Abby-t, de aztán mégse öli meg. De azért majdnem. Így a játékos (én) részt vehet minden idők legkellemetlenebb játékélményében, ahol egy olyan karakterrel kéne gyilkolnom, akit mostanra nem kedvelek, egy olyan karaktert, akit mostanra igen. Párszol hagyom meghalni Ellie-t, de sajnos aztán folytatni kell.

Végül azzal, hogy megkíméli Abby életét, az egész vége utáni végjátéknak sincs semmi értelme. De mindegy is. Szerencsére Dina elhagyja Ellie-t, ami legalább teljesen magától értetődő. Ellie viszont ennyi borzasztó tett után így könnyen megússza, mert más következményekkel nem kell szembenéznie. Sokkal egyenesebb lett volna, ha végül meghal azon a hajón.

Az utolsó visszaemlékezés Joellel pedig számomra teljesen átélhetetlen volt, ez a konfliktus, hogy miért nem hagyta Ellie-t meghalni borzasztóan erőltetett, így amikor végül elsötétült a kép, csak annyit suttogok magam elé:

Ezt a baromságot…

05_1.jpg

Összességében a játékot egy történetvezetésileg összecsapott, zavaros tákolmánynak tartom, ami rettenetesen túlnyújtott, eközben annyi mindenről akar szólni, hogy végül semmiről nem szól. Lábat sem csókolhat az első résznek, vagy az Uncharted 4 gyönyörű sztorijának (ugye az is Naughty Dog), ami már csak azért is szomorú, mert a designerek, programozók, színészek stb, mindenki nagyon kitett magáért a munkában. De ugyanaz van, mint a filmeknél: hiába raknak valamibe bele több százmillió dollárt és billió munkaórát, ha az alapjai rosszak az anyagnak (az írás), akkor rossz lesz az egész.

Részemről megpróbálom minél hamarabb elfelejteni ezt a valamit, hátha egyszer úgy tudom még végig vinni az első részt, hogy közben nem kell erre a felvonásra gondolnom.

Teljesen elfogult véleményem: 10/4

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidvelemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr6515976396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Strelok93 2020.07.02. 12:59:37

Minél több nap telik el azóta, hogy befejeztem, kezdek én is hasonló következtetésre jutni, mint te.

Ha Bruce Straley nem megy el az Uncharted 4 után, lehet kordában tudta volna tartani Druckmann-t és Gross-t mert nagyon érződik, hogy a part II-ből hiányzik a kreatív kontroll/3.-ik szemlélet. Itt már nagyon érződik, hogy jószerivel csak a Druckmann akarata érvényesült a story megírásánál.

Nekem már azzal sikerült volna szimpatikusabbá tenni az Abby karakterét, ha vele kezdjük inkább az egész játékot (flasback-ekel egész a golfütős részig) és inkább onnan vette volna fel a fonalat az Ellie-s szál.

A vége meg hiába olyan amilyen én betudom annak, hogy lesz part III és abban Abby, Lev/Lily lesz az új Joel-Ellie páros.

A ludonarraítv disszonancia a tenger partos jelenetnél jön ki a leginkább; egy 20-30 órán át Ellie tényleg megöl fűt-fát-gombát-kutyát-stb.... de tényleg pont abban a pillanatban nem sikerül azt aki miatt az egész elindult.....ez Druckmann legnagyobb sara...... nyugodtan megölhette volna Ellie Abby-t és ami utána következik maradék játékidő az is ugyanúgy azt mondta volna el a bosszúhadjáratáról mint a kész verzió. Azt: - hogy mindezt Ellie hiába csinálta, mindent elveszített, Joel-t, Diná-t(+gyerek), 3 ujját stb... a végkifejlet így nem 5/10 lett volna hanem bőven 10/10.

Szoke_Kiss_Marton 2020.07.02. 13:56:07

@Strelok93: Sok véleményt meghallgattam, ami nem egyezik az enyémmel, és volt aki elgondolodtatott, tudniillik, hogy ez nem egy bosszútörténet is nem is egy bűn és bűnhődés történet (ahogy én gondoltam), hanem egy megbocsájáts történet.
Amit alá tudok írni.
Csakhogy ettől még a kivitelezés nagyon megcsúszott. Narratív szempontból is nagyon sok helyen, a kronológia elcseszett az ütemezés pedig egészen botrányos. Ha mindez 15 órás játékidőre lenne megvágva, kihagynák az egész sebhelyes részt és jobban összefésülik Ellie és Abby sztoriját, egy jó történet lehetett volna ebből. Nem olyan jó, mint az első rész, de jó.
Ps.: Az idegesít még, hogy sokan orssz okból utáják a játékot.Vannak ugye a homofób genderfób minden PC-fóbok, akikre szót sem érdemes vesztegetni, és vannak akik pedig azért, mert Joel meghalt. Pedig az ég világon semmi baj nincs azzal, hogy meghalt, a baj ott van, hogy rosszul használták fel ezt a történetelemet és valószínűleg rosszul is helyezték el :(

Strelok93 2020.07.02. 15:22:28

"nem egy bosszútörténet is nem is egy bűn és bűnhődés történet (ahogy én gondoltam), hanem egy megbocsájtás történet."

-ezzel egy kicsit vitába szállnék, mert nem is olyan rég a Neil Druckmann egy podcast/interjú során elhintette, hogy hiába hangoztatták azt az évek során, hogy ez egy bosszú/düh fűtötte történet lesz, kibukott belőle, hogy inkább az empátiára/együttérzésre próbáltak rájátszani a játékosoknál.

Nem hiába van két részre osztva a játék(szinte tükrözik egymást), azt akarták elérni, hogy mindkét fél okait/cselekedeteit objektíven szemléljük.

Ami a megbocsájtást illeti, azt meg nem éppen a legszofisztikáltabb módon sikerült tálalni.

Mind amikor Abby kíméli meg Ellie életét 2odjára és a játék végén Ellie Abby-ét, nekem nem a megbocsátás jutott eszembe, hanem inkább az "out-of-character"/karakteridegen cselekedet.
Mert mindkét esetben az előző 10-30 percben még bőven folyt a vér semmi nem indokolta azt, hogy megkíméljék egymás életét. (Ugye Abby lelőtte Jesse-t/Tommy-t míg Ellie 2x-jára is hajlandó volt sok 100 mérföldet azért megtenni hogy megölje Abby-t és közben előtte felszámolni egy rabszolgatartó közösséget)

( egymás cselekedeteinek tükröződése ott is előjön, amikor a másik partnerének a nyakához kést emel- Abby-Dina majd Ellie-Lev és egyik sem húzza meg a várhatót, hiába diktálja azt az előtte megélt/látott sok óra)

Ps.: Ha lesz Part III remélem az már inkább visszatér egy "road movie" féle megközelítéshez, és annak az lesz a csúcspontja, hogy Ellie a végén feláldozza magát a gyógymód kifejlesztéséhez.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2020.07.02. 23:03:43

Sajnos az én véleményem sem jobb erről a játékról. Igaz én nem is vagyok a célközönség, és a "haver PS4-én kipróbáltam" szintű tapasztalat mögött nincs ott egy végigjátszás. Amikor a játékhoz leül az ember az első reakció tényleg ott kezdődik, hogy valóban szép a grafika. Már a generációhoz képest, mert ugye nem lenne fair összehasonlítási alap, ha azt nézzük mit lehet kihozni akkor, ha elég RTX van egy PCben ahhoz, hogy a raytracing, a 4K, a HDR is meglegyen. Ma azt mondjuk ez majdnem a csúcs.

3-4 év múlva azt mondjuk ugyanerre, hogy kicsit kevésbé rossz, mint a rosszul öregedő előző generációs átlag. Csakhogy a karaktermodelleken nem látszik az összeomlás, az extrém sportdiéta - extrém edzés szintjén "inspiráló" de nehezen hihető megjelenés Abby kapcsán épp úgy nem támasztja alá a történetet, mint sok más részlet. Ellenben nincs a játék mögött erős vizuális stílus, nem jól használják a látványt a story a hangulat alátámasztására, azaz ez a játék amit nincs miért elővenni, ha van egy jobb generáció.

Ahogy ezzel sem sikerül lenyűgözni, úgy azzal sem, hogy egy történetközpontú játékban a olcsó és igénytelen fogásokkal élnek, nem kell végigvárni azt, hogy a történet mennyire lesz gagyi, ez a "ha nem fontos, hogy jó legyen, akkor elmegy" kategória. A játékmenetre azt tudom mondani, hogy nekem nem tűnt rossznak. Olyan, mint sok közepes konzolos akciójáték, ami miatt általában kerülöm a konzolokat és sok akciójátékot. Ha nem lenne hosszú egynek jó lenne, de azért próbálhattam ki (akár több embernél), mert a rajongóknak is unalmas.

Ha nem éreznénk átverve magunkat, ha nem lenne idegesítő a készítők arroganciája, ha nem lenne sok botrány amire emlékeztet minket a probléma, akkor pont azt mondanám rá mint az Anthemre, a FIFA 2020-ra és társaira: Ha egy szolgáltatás keretében ingyen megkapod van benne egy kis fun egynek jó lesz. Nem ezért fizetsz elő, nem ezért választod a platformot, lehet, hogy ki sem próbálod de némi érték a kínálatban.

Csakhogy volt sok botrány, félrevezető trailer, olyan ígéretek amik után egy sokkal jobb játék is elkeserítő csalódás lenne, és a Verge kapcsán tudjuk, hogy volt újságírókkal szívózás is, ami miatt még nagyobb esély van egy borasztó kiábrándító csalódásra, idegességre és undorra a játékkal kapcsolatban.

A The Last of Us 2 kibérelte a helyet azon játékok között, amik a borzasztó igénytelenség, arrogancia és sok más probléma miatt sokak számára élvezhetetlenné és befejezhetetlenné váltak. Felejthető, felejtendő és kerülendő. Ennek a kategóriának a tetején az amúgy technikai értelemben működő, sok szempontból a "McDonaldsos hamburger" videójátékos analógiájaként összerakott termékek között ott van a helye a The Last of Us Part 2-nek... A jól megérdemelt 4/10 pontszámmal.