Engednéd, hogy a párod belenézzen a mobilodba? Pár hónap járás után? Évek után? Házasság és két gyerek után?

Elolvashatná az e-mailjeidet? WhatsApp, Messenger, Viber, Skype?

Ha nem, miért nem? Elvből? Titkolni valód van? Olyan titok, ami kínos kérdéseket vetne fel? Olyan, ami rossz színben tüntetne fel? Esetleg olyan, ami rögtön szakító/válóok lenne?

A BÚÉK alapjául szolgáló 2016-os olasz film a Perfetti sconosciuti ezt a kérdést járja körbe. Hét jó barát együtt vacsorázik, mire egyikük kitalálja, hogyha mindenki annyira nyílt, tiszta és erkölcsös, ahogy magáról állítja, akkor játszanak olyat, hogy az este folyamán minden telefonhívást kihangosítanak, szöveges üzenetet felolvasnak és képes üzenetet körbe mutatnak egymásnak. Ebbe több kevesebb vonakodás után mindenki belemegy, hiszen ki merné azt mondani, hogy ő inkább kimarad? Miért maradna ki? Talán titkolni valója van?

Nem lett volna tökéletes kamaradarab és kisebb szenzáció Olaszország határain túl is a Perfetti sconosciuti, vagyis a Teljesen idegenek, ha a film végére nem derült volna ki minden szereplőről legalább egy dolog, amit inkább megtartott volna magának. Nem kell itt rögtön arra gondolni, hogy mindenki mindenkivel. Ennél sokkal árnyaltabb és finomabb témákat is körbejárt az eredeti film.

Ebből készített aztán Goda Krisztina szenzációsan jó magyar castinggal a spanyolok és a dél-koreaiak mellett hazai feldolgozást a nagy sikerű olasz alapanyagból.

És milyen jól tette, hiszen szerény véleményem szerint az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb – magyaros fordulattal élve, de nem pejoratívan – közönségfilmje készült el. Ami bár majdnem teljesen átvett mindent az eredeti műből, mégis nagyon okosan pont ott csavart rajta egyet-egyet, hogy a végeredmény jobb legyen, mint az egyébként is kiváló Teljesen idegenek.

Az eredeti film vendéglátó házaspárját egy elvált anyukára és a friendzone-ban tartott férfi barátra cserélték, ami nem csak egy plusz izgalmi faktorral szolgált a nézők számára, de az alapanyagtól eltérően adott egy kedvelhető főhőst Kristóf (Mészáros Béla) személyében, akinek lehetett drukkolni és akivel együtt lehetett érezni.

Tetszett a magyarosabbra vett humorfaktor is, talán csak az volt kicsit kínos a moziteremben ülve, amikor a „buzi” szó hallatán még akkor is röhögött a közönség („Te buzi vagy?”) amikor már rég nem a klasszikus identitás csereberélős helyzetkomikumon kellett volna nevetni, hanem a drámán sírni. Ennek a megértésétől még távol vagyunk, de a film egyébként szuper körpanorámát adott a magyarság mindenféle vetületéről. Külön kedvencem, ahol a Himnusz kapcsán azon vitatkozik két karakter, hogy inkább halottas zene-e a nemzet dala, vagy gyönyörű ének?

Pici spoiler a végére:

Az apró toldalékolásokon kívül, mint amilyen a barátság-sztúpa folytonos felborítása volt – voltak azért ennél árnyaltabb üzenetek is a filmben, na – hatalmas piros pont jár az alkotóknak a film végének megváltoztatásáért. Amíg az eredeti Teljesen idegeneknek a végkicsengése tulajdonképpen az volt, hogy ne akarjuk tudni a másik titkait, addig a BÚÉK-ban sikerült mindegyik egyéni és párkapcsolati drámát valahova kifuttatni, úgy, hogy még egy tulajdonképpeni happy endje is legyen a filmnek.

Egy szó mint száz: Goda Krisztináéknak egy kiváló alapanyagból sikerült egy még kiválóbb magyar fordítást csinálniuk, amit egyéni jogon is érdemes megnézni, de akkor is, ha az olasz eredeti után kíváncsiak vagyunk, milyen hazai színészekkel átélni a történetet – akik egyébként egytől-egyik kiválóak.

Nem ez a legviccesebb, vagy a legokosabb, vagy a legeredetibb magyar film a történelemben, de mivel nem tudnék olyat mondani, amitől még ennél is jobb lehetne, így részemről simán megy rá a 10/10

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!