A leggyengébb Black Mirror évad, ami még így is kitermelt magából két zseniális részt!

De ne ugorjunk ennyire előre: A Black Mirrort sokan technológiai disztópiának tartják, pedig szerintem elsősorban se nem technológiai és se nem disztópia, hanem sokkal inkább bitang erős társadalomkritika. A jobb és a rosszabb részei is rólunk, az emberekről szólnak; hol azt mutatják be, hogy kúr meg egy disznót a brit elnök a publikum nyomására, hol azt, hogy mihez kezdenél vele, ha feltámaszthatnád a halott kedvesedet az internetes személyiség lenyomataiból összeollózva. És a harmadik évadra az alkotók rájöttek, hogy ennél valami még sokkal jobbat is tudnak adni a közönségnek, de erről majd később. (San Junipero, rád nézek!)

A sorozat formátumából adódóan az alkotóknak minden egyes résznél fel kell találniuk a spanyolviaszt, minden egyes résznél valami új üzenettel kell előrukkolniuk, és nulláról kell felépíteniük mindent. Ez amellett, hogy hatalmas lehetőség, bitang nehéz feladat is. A sorozat eddig többé-kevésbé sikerrel vette ezt az akadályt, és a felpumpált évaddal (háromról hat részre nőtt a harmadik szezon) is sikerrel tartották a színvonalat: a hat részből minimum három nagyon jó volt, egy pedig egészen zseniális.

Ez volt az a pont, amikor a készítők rájöttek, hogy a nézők nem csak a társadalomkritikára, de az ember legmélyebb vágyaira és érzéseire is kíváncsiak, hogy nem csak a gyomrukat hagyják összefacsarni, de a szívüket is. A San Junipero bátran felrúgta az egész sorozat megszokott hangvételét, hogy végül jöjjön, lásson és győzzön! A mai napig a legtöbb rajongó kedvenc részeként van számon tartva (nálam is).

Az előjelek tehát kedvezőek voltak, ám a negyedik évad mégis majdnem elhasalt. Sajnos ki kell mondani, hogy az alkotók kezdenek kifogyni az ötletekből. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a négy évad alatt most először fordult elő, hogy becsúszott egy olyan rész, aminek semmi mondanivalója és semmi értelme nem volt. Ennél a színvonaltalanságnál az is jobb lett volna, ha ez az évad csak öt epizódosra sikerül.

E mellé jött egy önismétlő rész, egy remek kérdést boncolgató, egy teljesen elírt, egy borzongatóan szép és egy szuper évadzáró – ami viszont még így is inkább annak a hírnöke, hogy már lassan nem tudják, miről akarnak mesélni.

Összességében sajnos szerintem ez lett a leggyengébb évad, érződik már rajta, hogy hat részes szezonnal nem tudják tartani az eddigi színvonalat. Én örülnék, ha visszatérnének a három részes formátumhoz – Netflix üzletpolitikája miatt még hátulütője sem lenne.

Az évad 10/6

Innen pedig röviden leírom a véleményem az egyes részekről. Mérsékelten spoileres leszek.

USS Callister

A Playtest (s03e02) után egy újabb videojátékos rész, ami hasonlóan az említetthez szintén elég gyengére sikeredett. Az alap üzenete, hogy az elnyomott nyomorékok a virtuális térben élik ki a frusztrációjukat, de se ez, se a körítés nem valami eredeti. Ez a rész lehet egyébként hogy külön spinoff sorozatot fog kapni, ami részemről több mint érthetetlen.

Arkangel

Az évad számomra legelgondolkodtatóbb része. Néha kicsit mellékvágányon halad a történet, de összességében talán erről az epizódról lehet a legtöbbet beszélgetni a megnézése után. Ha ez a színvonal maradt volna végig, szuper évadot kaptunk volna.

Crocodile

Az üzenete valami olyasmi lenne, hogy a bűnök eltusolása újabb bűnökhöz vezetnek, ami aztán egy végtelen spirállá nő, ugyanakkor a történet karakter szinten teljesen elírt, nem megalapozott, amiatt pedig bosszantóan érthetetlen és összeszedetlen. A fő karakter teljesen hiteltelen, amire az utolsó gyilkosság teszi fel a pontot. Lehetett volna jó is, de nem ugrotta meg a lécet.

Hang the DJ

Őt szánhatták a San Junipero utódjának, és nem kellett volna sok hozzá, hogy felnőjön hozzá. Az évad legjobb és egyben legszívetmelengetőbb része, végig nagyon aranyos és húz magával, de a befejezés szükségtelenül lett megcsavarva, nálam a katarzis elmaradt. A főszereplőket ettől függetlenül imádtam, plusz nagyon eltalálták az egész hangulatát.

Metalhead

A már korábban említett teljesen értelmetlen rész. Ezzel nálam átvette a The Waldo Momenttől (s02e03) a legrosszabb Black Mirror epizód büszke címét! Végig azért nézed, mert érdekel a csavar, a magyarázat a végén, de semmit nem kapunk (hagyjatok a macikkal) csak egy nagy fityiszt. Pedig a képi világ szép, de sajnos csak annyi gondolatvilág van mögötte, hogy a készítők akartak egy Mad Max szerű Black Mirror epizódot rendezni. Ennek így nem lett volna szabad leforgatásra kerülnie.

Black Museum

A második legjobb rész szerintem az évadból, de akármennyire is jó, ezen is már csak az ötlethiány érződik: ahelyett, hogy egy témára húzták volna fel a sztorit, sok kicsi ötletet pakoltak bele, mintha nem bírtak volna összehozni annyit, ami önmagában kitöltött volna egy teljes epizódot. (Az egyik mini sztori ráadásul nem is a sajátjuk). Ettől függetlenül végig lekötött, jól felépített és érdekes rész, pár érdekes kérdésfeltevéssel és egy egész jó csavarral a végén. Lezárásnak tökéles, plusz tele van egy halom Black Mirror easter eggel, csak figyeljétek a múzeumi tárgyakat!

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!