A Rosemary gyermeke az a fajta borzongató olvasmány, ami lassan kúszik be az ember bőre alá. Nem él olcsó ijesztgetésekkel, könnyű fogásokkal, és nem áldozza fel a dramaturgia oltárán a történetszövést.

A legszebb horror hagyományokat szem előtt tartva úgy indul akár egy romantikus regény, némi kapcsolati drámával megfűszerezve - vagyis nem akarja már az elején ránk hozni a frászt, hanem először szépen lassan bevezet a szereplők világába.

Rosemary és férje Guy új lakásba költöznek, az olvasó pedig oldalról-oldalra válik a lakótársukká. Vegyenek-e ki egy jobb környéken kisebb lakást? Guy-nak össze jön-e a filmszerep amiről olyan régen álmodozik? Hogy rendezzék be a nappalit? Jó irányba halad-e a fiatal pár kapcsolata? Ezek a kérdések és témák uralják a könyv elejét, és csak egy-egy villanásban, egy-egy apró, elejtett mondatban kapunk információ darabkákat az elkövetkező borzalmakról.

A könyv szerencsére megőrzi ezt a jó szokását, és végig apró morzsákkal, és okos utalásokkal hozza ránk a frászt, így az igazi horror az olvasó fejében zajlik le. Ahogy Rosemary hasában fejlődik gyermek, úgy fejlődik az olvasó fejében is a rettenet.

Minden tekintetben csak ajánlani tudom a könyvet, tanítani kéne, hogyan lehet ilyen okosan rémisztgetni, mindenféle túlkapás és ötlettelen szörnyűség nélkül. 10/10 csont nélkül.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!