filmekről, sorozatokról, könyvekről, játékokról

Rövid vélemények

Spotlight

Egy nyomozás részletei

2016. február 19. - Szoke_Kiss_Marton

Ez az a film, ami elsősorban arról szól, hogy 2000-2001-ben a Boston Globe, egy olyan több száz részes cikksorozaton dolgozott, ami az egyház pedofil papokkal szembeni eltussoló magatartását tárta a nyilvánosság elé, de másrészt meg arról szól, hogyan lehet szinte minden módon szembe menni a hollywoodi filmes klisékkel.

Bár megtörtént eseten alapul, ez nem feltétlen kellett volna, hogy megakadályozza az alkotókat abban, hogy kerüljék a dramaturgiai túlzásokat.

Egy rosszabb világban ez a film úgy nézett volna ki, hogy az újságírók egyre mélyebbre ásva, egyre több ember lábára lépnek rá, miközben az egyház először halkan, majd egyre durvább módszerekkel próbálja elhallgattatni az újságírókat, akik zárójelenetben végül egész a Vatikánig jutnak, ahol kiderül, hogy a pápa is pedofil. Közben két újságíró összejön, egy öngyilkos lesz, mert gyerekkorában őt is molesztálták, egy áldozatot pedig jobban megismerünk, családjával, történetével együtt, hogy a végén együtt sírjunk, amikor előkerül egy mindent bizonyító videoszalag, és lecsukját az őt megerőszakoló papot.

Na a Spotlight az összes ilyen fogást kihagyja. Jobb szó híján azt mondanám már-már dokumentarista jelleggel mutatja be, milyen lehet a valóságban az oknyomozó újságírók munkája. Ez a film tényleg nem akar semmit azon kívül, hogy a lehető legkörültekintőbben, túlzás és hozzáadott dráma nélkül elmesélni, hogy tártak a világ elé ezek az újságírók egy ekkora gusztustalan, agyonhallgatott ügyet. A készítők bíztak benne, hogy a téma elég erős önmagában is ahhoz, hogy ferdítés nélkül is izgalmas legyen, és milyen jól tették!

A film alatt szinte semmit nem tudunk meg az újságíró karakterekről, de ez is csak egy nagyon jó döntés volt a készítők részéről, hiszen így semmi nem vonja el a figyelmünket a lényegről, a nyomozásról.

A szereposztás zseniális, mindenki a maximumot hozza, miközben minden túljátszást és teátrálisságot elkerülnek. A visszafogottság, ami a leginkább jellemező mindenkire és ennek a legjobb megtestesítője a filmbéli személyes kedvencem, Liev Schreiber aki az újság új főszerkesztőjét alakítja. A végig halk szavú figura megingathatatlan vasakarattal viszi végig a sztorit tűzön-vizen, minden elhallgattatási kísérlet közepette, miközben az egész film alatt olyan halkan beszél, hogy az embernek szó szerint fülelnie kell, ha nem akar lemaradni arról amit mond. Akiket még nagyon szerettem: Mark Ruffalo (megint jól játszik), Rachel McAdams (végre jól játszik!) és Stanley Tucci (mindig jól játszik).

Több ilyen túlzás mentes, sztori orientált, dokumentarista játékfilmet a mozikba!

9/10

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

spotlight-s_06902-photocredit-kerryhayes-distributor-openroadfilms_rgb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidvelemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr118402858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása