Tavaly Augusztusban, amikor elolvastam a Lány a vonatont, roppant elégedett voltam ezzel a feszes, friss és bátor történettel. Az a fajta könyv volt, ami rögtön az elején szorosan megragadja a gyomrodat, és aztán egész a legvégéig nem is ereszti el. Kíváncsi voltam, hogy fogják ezt az érzést átültetni a mozivászonra.
Ha azt vesszük, hű könyvadaptáció született: ahogy a regény is a három női főszereplő szemszögéből mesélte el a sztorit, úgy az operatőr is folyton a főbb karakterek képébe belemászva közvetíti a mondanivalójukat. Szerencsére a színészek jól hozzák a szintet, lehet rájuk építeni, de sajnos az egész filmre is jellemző ez a kreativitást nélkülöző megközelítés. Az filmet leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy 2016-ban innen indul egy Netflix film színvonala. Tipikusan azok az unalmas beállítások, kevés helyszínnel kombinálva, ordító kis költségvetés - vagyis mind-mind azok az elemek, amik miatt ma egy film nem mozivászonra, hanem otthon a képernyőkre kerül első körben. Amivel nem is lenne semmi baj, de ez így ebben a formában kevés volt a széles vászonra.
Ugyanakkor mivel a sztori szerintem még mindig kiváló, és a színészek is mindent beleadnak, mégis ajánlom megnézésre - ha nem olvastad a könyvet -, mert egy érdekes krimivel van dolgunk. De ráérsz megnézni akkor is, amikor elérhetővé válik valamelyik streaming szolgáltató filmjei között.
A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!