filmekről, sorozatokról, könyvekről, játékokról

Rövid vélemények

The People v. O.J. Simpson

American Crime Story - Season 1

2017. február 06. - Szoke_Kiss_Marton

O. J. Simpsont egykori amerikai futball csillagot, majd reklám- és mozisztárt (!) 1994-ben vádolták meg ex-felesége és ex-felesége barátjának meggyilkolásával. A bűnösségét számtalan bizonyíték, köztük rengeteg DNS egyezés is bizonyította, mégis másfél évvel a tárgyalás kezdete után szabad emberként hagyhatta el a börtönt. Hogy miért?

Röviden mert fekete volt és mert híres.

Erről szól az FX American Crime Story antológia sorozatának első évada ami tíz részen keresztül foglalkozik az évszázad perével. Dokumentarista eszközökkel, jobbára a tények talaján maradva, színészekkel előadva a történteket.001_1.jpgFelső kép, balról jobbra: O. J. Simpson, mögötte Johnnie Cochran. Alsó kép, balról jobbra: Sterling K. Brown (mint Christopher Darden) és Cuba Gooding Jr. (mint O. J. Simpson)

A sorozat azt mutatja be, amit tudunk, de azt jól körüljárva. Minden fontos szereplőre kellő időt fordít, felvázolja a ’90-es évek hangulatát L. A.-ben, megérteti velünk, milyen környezetben, milyen hangulatban zajlott le a tárgyalás.

Fontos, és nagyon jó döntés volt kellő alapossággal bemutatni a feketék helyzetét ebben az időszakban, Los Angelesben, hiszen csak így tudjuk megérteni a végén, hogyan sikerült minden sziklaszilárd, egyértelmű bizonyíték ellenére is ártatlannak kikiáltani tizenkét esküdtnek egy majdhogynem minden kétséget kizáróan bűnös férfit. Ahogy Christopher Darden fogalmaz a sorozat végén: O. J. az első fekete vádlott akit azért mentettek fel mert fekete. Korábban ez csak fordítva fordulhatott elő.002_1.jpgFelső kép, balról jobbra: Johnnie Cochran, Marcia Clark és Christopher Darden. Alsó kép, balról jobbra: Sarah Paulson (mint Marcia Clark) és Sterling K. Brown (mint Christopher Darden)

A sorozat nem ideologizál meg semmit, tulajdonképpen nem is nagyon foglal állást: a gyilkosságot mint olyat, nem mutatják, tényleg igyekszik végig a tényekhez ragaszkodni: látjuk a rendőröket ahogy megtalálják a nyomokat, látjuk O. J.-t menekülni, majd később egy egész istállónyi sztárügyvédet azon dolgozni, hogy híres ügyfelüket felmentsék. Míg a másik oldalon ott van a L. A.-i ügyészség, akik a kezdeti magabiztosságukat, amit a sziklaszilárd bizonyítékok nyújtottak nekik, lassan tökéletesen és teljesen elveszítik. Ráébrednek, hogy ez a tárgyalás nem a bizonyítékokról szól, hanem valami sokkal többről, nagyobbról és tragikusabbról: Arról, hogy egy szegény sorból, önerőből gazdaggá és sztárrá vált fekete férfit gyanúsítanak két fehér ember meggyilkolásával, akit egy fehér ügyész akar elítéltetni és egy fekete (vezető) ügyvéd akarja felmentetni. Eközben az esküdtek padján túlnyomó többségben fekete nők ülnek, akikről mindkét oldal azt hitte, hogy segítségükre lesznek, de az egyik oldal hatalmasat tévedett.

A színészek mind elsőosztályú munkát végeztek, régen láttam ennyire ütős castingot. Kaptak is jelölést meg díjakat a Golden Globe-től az Emmy-ig bőven, de még így sem annyit, amennyit megérdemeltek volna.

Külön öröm volt számomra, hogy ahogy sok más igaz történeten alapuló műnél szokás, úgy itt is a sorozat végén kapunk pár sor betekintést abba, mi történt az igazi szereplőkkel a sorozat idővonala után. Ugyancsak érdekes megnézni az eredeti felvételeket a tárgyalásról, hiszen az is teljes mértékben megfelel a valóságnak, hogy ahogy a sorozat is bemutatta, az egész tárgyalást minden nap kamerákon keresztül közvetítette a média.003.jpg

Felső kép, balról jobbra: F. Lee Bailey, Robert Kardashian, O. J. Simpson, Johnnie Cochran, Robert Shapiro. Alsó kép, balról jobbra: Nathan Lane (mint F. Lee Bailey), David Schwimmer (mint Robert Kardashian), Cuba Gooding Jr. (mint O. J. Simpson), Courtney B. Vance (mint Johnnie Cochran) és John Travolta (mint Robert Shapiro)

Nem a sorozathoz tartozik, de pár érdekesség az üggyel kapcsolatban:

– ’97-ben a másik áldozat, Ron Goldman családja polgári peres eljárásban beperelte O. J.-t, ami kimondta O. J. felelősségét a gyilkosságban. Ezzel több millió dollárt nyertek, amiből végül csak egymilliót kaptak meg. via Wikipedia

- '07-ben botrányos körülmények között megjelent O. J. "Ha én tettem volna" című könyve, amelyben azt írja le, hogyan követte volna el a gyilkosságokat, ha ő lett volna a tettes. A könyvet Ron Goldman családja beismerő vallomásnak tekinti. Egy floridai csődbíróság '07 augusztusában a kiadás jogát a Goldman családnak ítélte, részleges kárpótlásként a polgári bíróság által nekik ítélt, ám meg nem fizetett kárpótlási összegért. via Polc.hu

- '08-ban O. J.-t rablásért és emberrablásért 33-évre ítélték, amiből leghamarabb idén, ’17-ben szabadulhat. via Wikipedia

- A védelem egyik legfontosabb bizonyítéka, a gyilkosság helyszínén talált kesztyű nem passzolt O.J. kezére. Csak most derült ki, hogy mi lehetett ennek az oka: „A (O.J.) sportoló pár héttel azelőtt állt le az ízületi gyulladásra szedett gyógyszereivel, aminek köszönhetően az ujjai és az egész kézfeje megdagadt” – nyilatkozta Mike Gilbert, a sportoló ügynöke" via 24.hu

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Disclaimer: A sorozatból vett képek színvilága alapból nem olyan, mint az eredeti képeké, én szerkesztettem át őket úgy, hogy egyezzenek, így jobban kijön a hasonlóság a valóság és a sorozat között.

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidvelemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr2612184000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2017.02.06. 22:31:42

Isten malmai őrölnek.

Billy a kölyök 2017.02.08. 18:41:24

Érdekes tény, hogy O.J.-nek a valóságban sokkal "emberibb" feje van, mint az őt alakító Cuba Gooding Jr.-nak, míg a vádat képviselő Marcia Clark a valóságban sokkal rondább mint az őt alakító színésznő.
Gondolom, nem véletlenül alakult így.
süti beállítások módosítása