Valószínűleg sokadjára kezdek már úgy egy véleményt, hogy „vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban”, de ha egyszer ez egy nagyon célravezető, egyenes, jól érthető felütés, akkor mit csináljak?

Szóval vegyesek az érzéseim a Logannel kapcsolatban. Kezdem azokkal, amik tetszettek:

Kétség sem fér hozzá, hogy a film valami egészen újszerűt tudott alkotni a szuperhős műfajon belül, valami olyasmit, ami túlmutat a Dark Knight kegyetlen drámáján és az Amerika Kapitány - Tél katonájának a más zsánerekkel való mesteri ötvözetén. Ezek a filmek (személyes kedvenceim) elmentek a falig a képregényes-szuperhősös kereteken belül, de a Logan ezt a falat nekifutásból át is vitte.

Konkrétan nincs is értelme igazán képregényfilmről, vagy egyáltalán szuperhős filmről beszélni az esetében, hacsak nem annyit, amennyit a film is tesz egy remek önreflexiós (status quot megalapozó) kikacsintás erejéig az X-Men képregényekkel: felejtsd el a színes-szagos cukormázat, a feszülős rucis bűnüldözést és a happy endet. Az életben sokszor a jók szívják meg a legjobban, és eleve nehezen megfogható, kit tekinthetünk jónak, vagy rossznak. A hősök élete sokszor értelmetlen és kegyetlen véget ér.

A film első órája konkrétan úgy húzott magával, hogy a bamba vigyort még Bat Affleck megjelenése sem tudta volna letörölni a képemről. Annyira berántott az egész világ, annyira imádtam a lassan építkező mély lélektani elidőzést, a motivációk és a célok ütköztetését, azt ahogy Hugh Jackman és Patrick Stewart a karaktereikhez nyúltak. A legmélyebb bugyrokig másztak le és hozták felszínre karaktereik sűrű, hosszú évek óta összerakodott szövetét, ami mostanra annyira rétegelt és nehéz szerkezetű, hogy mindketten meg-megroggyantak alatta. Lelki és fizikai értelemben is. Ez, vagyis a karakterek egyébként nagyon visszafogott, de roppant kifejező prezentálása tetszett a leginkább a filmben, ez adta meg az egész alaphangulatát, ez tudott végig megtartani és nem elengedni még a vége főcím alatt sem.

Innen spoileres.

Ami kevésbé tetszett, az a feljebb említett első óra után következett, egészen konkrétan attól a ponttól, hogy Logan segít megtolni egy kocsit, mire a házaspár, akiknek segített, meghívja őt, Xaviert és Laurát magukhoz vacsorázni. Ez a semmiből előrángatott kitérő, és a család köré írt mini konfliktus számomra bukkanót jelentett a történetben, aminek ugyan volt értelme (elmélkedés a családról, és Xavier múltbéli hibáiról), de túlságosan durván lett beleerőszakolva a történet menetébe, ami némi csalódást okozott nekem. Csakúgy mint Xavier gyors és dicstelen halála, ahol (talán ez volt a szándék) percekig nem tudtam elhinni, hogy nem egy álmot látunk éppen.

A másik gondom az volt a filmmel, és ez már beismerem, csak azért merül fel bennem, mert irtózatos magasra raktam a lécet, hogy számomra Logan és Laura kapcsolata semmilyen ütemben nem épült a film alatt. Így a legvégén - miután Logan már számtalanszor cserbenhagyta a lányt - kénytelen-kelletlen el kelljen fogadnom, hogy egyszer csak meggondolta magát, és már érdekli hogy mi lesz vele. Lehet ilyen a valóságban? Lehet. Jobban nézett volna ki egy összetettebb, fokozatosabb egymásra találás? Szerintem igen. Az első trailerek alapján a fél internet a Last of Us című PlayStation játékkal vonta párhuzamba a filmet. Ha az összehasonlítás nem is teljesen valid, mégis muszáj azt mondanom, hogy ott sokkal érzékenyebben és szebben tudták az alkotók megjeleníti ugyanazt a kapcsolatrendszert.

Szóval így állok én most a filmmel. Műfaján belül zseniális alkotás, messze túlmutat szinte minden elődjén. Ezen túltekintve viszont nem egységes mestermű, inkább egy rengeteg potenciállal rendelkező, de ezeket nem maradéktalanul kihasználó alkotás.

Megnézésre mindenkinek bátran ajánlom, akit érdekel a karakter vagy csak simán tetszett neki a trailer.

9/10

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Korábban a második trailer után úgy belelkesültem, hogy rajzoltam egy posztert a filmhez :)