filmekről, sorozatokról, könyvekről, játékokról

Rövid vélemények

13 gondolat a 13 Reasons Why-ról

2017. augusztus 13. - Szoke_Kiss_Marton

Spoiler alert!

1) A 13 reasons why egy 260 oldalas könyvből készített 11 órás (!) sorozat, ami olyan durva Pater Jacksonozás, hogy minden percén magán viseli ennek a bélyegét. Ehhez a feladathoz nem tudott felnőni a sorozat, de nem is kellett volna. A 13 rész mindegyike bőven lehetett volna 25 perces 50 helyett, és akkor tök rendben lett volna a dinamikája.

2) Pontosan emiatt a rétestészta effekt miatt sikerült elérniük, hogy a gyerekek szülei olyan diszfunkcionálisak, hogy jobb megoldás lett volna azt írni a forgatókönyvnek, hogy a városból az összes szülő nyaralni ment Ibizára.

3) Ez alól csak Hannah szülei kivételek, akiken bár ugyanúgy érződik a túlnyújtott játékidő, többnyire mégis hitelesen és szívbemarkolóan hozzák a gyerekük halála után a helyüket nem találó szülőket.

002_2.jpg

4) A gyerekek többsége is konstans fagyasztott állapotban viszi végig a sorozatot, olyan szinten ugyanazt az állapotot hozzák jóformán végig, hogy sokszor úgy éreztem, mindegyik szereplőnek van 2-3 mondata vagy jelenete, és ugyanazt ismételgetik újra és újra, részről-részre. Ez alól csak a saját részeik, és az utolsó 2-3 rész kivétel.

5) Akik viszont jól lettek megírva, az Jessica és Justin. Nem csoda, hiszen ők kapták a legdurvább sztorit a Hannah után, de pont ennek köszönhetően náluk van értelme elidőznie a játékidőnek. Remek, gyomorszorító a kettejük drámája, és a színészek is már-már a többiek közül kiemelkedően hozzák a feladatot.

6) Ha már színészek: rájuk nem lehet panasz, kihoztak mindent abból, ami le volt írva nekik. Korban is egész közel álltak a karaktereikhez, ami egy plusz jó pont.

7) Kíváncsi lennék a könyvben ez mennyire jön át így, de a sorozat számomra egy fantasy volt: sehogy sem állt össze, hogy egy csinos, humoros, néha egész vagány csajszi hogy lehet olyan szerencsétlen, hogy kvázi a fél suli kibaszott vele, de legalábbis mindenki, akivel egy kicsit is kapcsolatba került. Persze a kérdésemre a válasz az, hogy csak így lehetett azt eladni, hogy miért öli meg magát a végén. Ennyi szart csak egy elátkozott karakter kaphat a nyakába.

8) Emlékeztek Cassie-re a Skinsből? Így is lehet okosan megírni szuicid hajlamú tinédzsert, meg úgy is, hogy amúgy semmi mentális betegsége nincsen, hanem csak szimplán annyi szart engedünk a nyakába, hogy a végén összeroppan alatta. Hihető? Valamennyire.

9) A 11. rész nagyon szép volt.

003_1.jpg

10) A 11. részben ettől függetlenül nagyon túltolták a drámai csavart. Meg lehetett volna oldani teljesen karakterhűen, Hannah végül miért nem akar szexelni Caly-jel, de nem, rá kellett tenni a reakciójára még három lapáttal! Emlékeztek, hogy a The Perks of Being a Wallflowerben is volt egy nagyon hasonló szituáció? Ott sikerült ezt nagyon jó arányérzékkel, igazán megrázóan bemutatni. A 13 reasonsben ez nem jött össze.

11) Bryce és Clay beszélgetése a 12. részben elég jól meg volt írva, kb tényleg így beszélhet és gondolkodhat egy többszörös erőszakoló, ahogy Bryce itt.

12) Ahhoz képest, hogy 11 órás játékideje volt, az utolsó rész mégis elég kurtán-furcsán ért véget. Egy 1,5-2 órás filmnek ez teljesen korrekt befejezése lenne, de 11 óra után ennél egy kicsit lehetettek volna kifejtősebbek. Miért lőtte le magát Alex, amikor neki pont nem volt akkora bűne? És miért kellet megvillantani, hogy Tyler egy halom fegyvert hord magával a suliba? A Második évad címe, We Need to Talk About Tyler...?

13) Az érfelvágós jelenetnél a 13. részben úgy felfordult a gyomrom, hogy pár perc szünetet kellett tartanom és inni egy pohár vizet.

13 +1) Összességében inkább jó sorozat ez, mint rossz, de tény, hogy az első 5-6 részen csak az ígéret vitt végig, vagyis, hogy érdekelt, Clay miért van rajta a kazettákon. Persze sejtettem, hogy valami ilyesmi fog kisülni belőle, de azért mégis.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidvelemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr712743116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása