Hol is kezdjem? Talán ott, hogy ez egy ízig-vérig spoileres vélemény lesz. Nincs értelme szépelegni a konkrétumok nélkül.

Meg ott, hogy az az alap felállás, hogy az első rész nekem nagyon tetszett. Új volt, friss volt, mértékkel szolgálta ki a rajongókat és egészen tűrhetően építette fel a négy főszereplőt. Mi több, Queenie és Jacob szerelmi szála még érzelmek előhívására is képes volt az utolsó esős jelenetnél, ami számomra biztos jele annak, ha egy-egy karakter, vagy pár jól van megírva. Arról majd később, hogy ugyanez a főszereplőre nem volt elmondható, ami előre is vetítette a későbbi problémákat.

Tehát innen indulunk: két éve Rowling szépen berúgta egy újabb pénztermelő franchise motorját, és bár nem teljesített kiemelkedően a nyitó epizód, annyit azért hozott a konyhára, hogy azonnal hozzácsapjanak még négy (!!!) tervezett folytatást. Persze a kezdetektől ezt akarták, bla bla bla, ismerjük a szöveget Peter Jackson és a Hobbit óta.

Itt van a franchise legeslegnagyobb hibája. Hogy Rowling belekerült egy olyan pénzéhes, nagytőkés társaságba, akik az utolsó centig ki akarnak vasalni mindent a Wizarding World-ből (régen csak Harry Potter Univerzum), annak ellenére, hogy Rowlingot már szemmel láthatóan sokkal jobban érdekli, a lajhár lassúságú krimik írása (Amik ettől még egyáltalán nem rosszak), mint a Harry Potter univerzum méltó továbbépítése (rád nézek, Cursed Child!)

Félreértés ne essék: nem gondolom, hogy az írónő a kasszák csilingelése okán készítené el ezeket a pénztermelő szórakoztatóipari termékeket. Biztos vagyok benne, hogy valamennyire élvezi a megírásukat, de abban is, hogy negyed annyi energiát sem tesz beléjük, mint a hét Harry Potter könyv megírásába. Vagy a Cormoran Strike regény folyamba...

És ezzel a hosszú bevezetővel meg is érkeztünk a Legendás Állatok második epizódjához, egyben az első töltelék epizódhoz, ami majdhogynem semmit nem tett hozzá a majdani nagy egészhez.

Az első és legnagyobb probléma a filmmel, hogy csapong, mint a rossz diák a felelésnél, aki mindenről rizsázik, csak arról nem, ami a kérdés volt. Nevezetesen, hogy ki a négy főszereplő és miért kéne követnem a kalandjaikat.

Tina és Newt kapcsolata fájdalmasan erőltetett, külön-külön pedig még annyira sem működnek: Newt-ot a történet rángatja magával (hiába próbálják cselekvő hősként bemutatni a szavak szintjén), Tina pedig tökéletes érdektelenségbe fulladt az alkotók részéről.

Az előző rész legerősebb karaktere Jacob, hiába egy szórakoztató figura, most jó, ha egy humoros beszólása volt, Queenie pedig ahhoz képest takaréklángon üzemelt, hogy végül mekkorát fordult a karaktere a lezárásra. Erre azért jobban rá lehetett volna játszani, ahelyett hogy nézd már, egy csilingelő hangú, együgyű szőke, aki bedől a karizmatikus fasisztának. Csak ugye akkor nem maradt volna játékidő a többi teljesen felesleges történetszálra!

Mert most komolyan: ugye senki nem gondolja, hogy Credence teljes történetét nem lehetne egy-az-egyben kiradírozni az egész franchise-ból, anélkül hogy a legkisebb mértékben is csorbulna a sztori. Ja, hogy akkor öt helyett csak egy vagy kettő rész készülne? Ja, hogy akkor négymilliárd (saját becslés) dollár helyett a stúdió kb másféllel kéne beérje?

Márpedig ez az egész Fantastic Beasts legnagyobb problémája: hogy túl sok töltelék elemmel van kitömve, hogy meglegyenek a csillió dollárok, ahelyett hogy egy vagy két részben elmesélte volna, Grindelwald és a náci varázslók felemelkedését és bukását. Mert hogy erről akarna szólni ez a sorozat. Csak akkor már Newt, meg az egész Legendás Állatok hóbelebanc kimaradhatott volna (de akkor mi lett volna a BRANDdel? Mi?).

Szóval így állunk. Adott egy követhetetlen, mozaik történetszálakból összerakott, töredezett film egyveleg, ahol félidőben már azt sem tudod követni, ki miért van ott ahol, minek, és egy olyan cliffhanger a végén, ami minden jóérzésű Potter fannak a homloka közepéig tolja a szemöldökét.

Akkor teljes hulladék a film? – kérdezhetnéd. – Ne is nézzem meg?

Azért nem reménytelen a helyzet. A film messze legnagyobb erőssége, a parádés és fantáziadús látványvilág. A rengeteg, de tényleg rengeteg különböző varázslat és a szuper állatok. A filmen dolgozó designerek és animátorok jobban megérdemelnek minden díjat ezért, mint bármelyik másik látványos blockbusterért az utóbbi sok évből. Ez azért nem kevés és nem elhanyagolandó.

És hogy történet szinten is tudjak valami jót mondani: bár a film első felében Grindelwald nem tűnik többnek egy szimpla kétdimenziós főgonosznál, a fináléban elmondott beszédében végre elégedetten csettinthettem. Ezt bizony az a Rowling írta, akit a Twitterről sokan ismerhetünk. Sikerült Grindelwaldot egy ízig-vérig manipulatív, ravasz szemétládának ábrázolnia, akiben Putyintól-Orbánig bárki felismerheti napjaink autoriter vezetőit – hogy ne menjünk messzebb a történelemben. Ez a rész önmagában elég indok számomra, hogy folytassam majd a sorozatot, bár azt továbbra is nehéz lesz megemészteni, hogy ehhez kilométeres kerülőutakat kell majd végigszenvednem.

Zárásként csak annyit, hogy az egész film legjobb (és ugyancsak teljesen kihagyható, de mindegy) része az volt, amikor visszatértünk a Roxfortba, én pedig a székembe süppedve halkan felsóhajtottam, hogy mennyivel szívesebben néznék bármilyen filmet, ami újra a varázslók iskolapadja mögé kalauzol, mint ezt az önmagát újra és újra megtöltő gringottsi széfet.

5/10

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból! 2016-ban pedig megrajzoltam az összes, 90 legendás állatot, ezeknek a képeit erre találod!