filmekről, sorozatokról, könyvekről, játékokról

Rövid vélemények

Thor: Ragnarök

2017. november 05. - Szoke_Kiss_Marton

(Spoiler mentes)

Lassan tíz éve, hogy az első hivatalos Marvel kánon film a mozikba került, és évről-évre egyre nehezebb feladat elé néz a Marvel, amikor az aktuális mozijukkal valami újat és izgalmasat akarnak mutatni a nézőknek. Volt, hogy ez nem sikerült, mint például az Iron Man 2 esetében, vagy az általam legrosszabb Marvel filmnek tartott Thor 2-nél. Ezért is lettem hihetetlenül izgatott, amikor kijött a Ragnarök első trailere, mert rögtön láttam, hogy itt valami egészen újkeletű vagánysággal lesz dolgom, ami nagyon is ráfér a szürke, unalmas Thor franchise-ra.

c.jpg

A Ragnarök pedig azon kevés filmek egyike, ami pont annyira laza és király, ahogy azt a trailerekből sejteni lehetett.

A történet kő egyszerű, viszont végtelenül szórakoztató, és az egyszerű alapokra építve bír fantáziadús és szupermenő lenni. Adott némi világ leigázás, és baki okozta bonyodalom, valamint véletlen egybeesések és magát újrageneráló helyzetkomikumok sorozata. Csak épp friss és cool formában.

A casting egészen kiváló: Tessa Thompson mint Valkyrie így hirtelen, túlzás nélkül a Marvel univerzum elmúlt sok-sok évének legnagyobb telitalálata. Vagány, sokoldalú (még úgy is, hogy a biszexualitására utaló jelenetet kivágták a filmből) erős női karakter, mérföldekkel, ha nem fényévekkel jobb, mint Natalie Portman sótlan tudósa az előző Thor filmekből. A másik új szereplő, Jeff Goldblum hetyke Nagymestere pont annyira eredeti és szórakoztató, hogy ellopja minden vásznon töltött percét. Nem hiszem, hogy fogunk még vele találkozni, de nem bánnám, ha tévednék.

b.jpg

Az egyedüli gyenge pont Cate Blanchett aktuális főgonosza, aki ugyan nem olvad bele a teljesen szürke Marvel gonoszok uncsi masszájába, de közel sincsen annyira érdekes, hogy túl sok szót megérje fordítani rá. Kár érte, mert látszik benne a potenciál.

Összességében azt gondolom, hogy nem csak, hogy ez messze a legjobb Thor film, de szórakoztató faktorában is rögtön ott van a dobogó harmadik helyén a Guardians of the Galaxy után.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Az Ragnarök-ön kívül ez a három Marvel film tetszett a legjobban:

Infinity War
Captain America: Civil War
Deadpool

f_1.jpg

A korábbi poszterekkel összevetve még jobban kiugrik, mennyire más stílusú és hangvételű lett ez a rész, a korábbiakhoz képest.

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidvelemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr3113174918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása