A film, ami egyszerre akar szólni az öregkor és az ezzel együtt járó tapasztalatok tiszteletéről, a generációk közötti szakadékok átíveléséről, arról a családmodellről, ahol a nő a kenyérkereső és a XXI. századi karrierista nő portréjáról, illetve ennek a szerepnek a nehézségeiről. Ja és el ne felejtsem: Mindezek mellett egy habkönnyű csomagolásban átnyújtott hollywoodi cukorszirup is akar lenni.

És sikerült mindez a filmnek? Többé-kevésbé igen.

A filmben Anne Hathaway (Jules) egy másfél év alatt befutott startup CEO-ját alakítja, Robert De Niro (Ben) pedig egy özvegy, 70 éves nyugdíjast, aki korábban negyven évig volt egy telefonkönyv gyártó cég vezetője. Jules cégénél (nagyon) senior gyakornokot keresnek - ide veszik fel Bent, aki közvetlen Jules mellé lesz beosztva, gyakornoknak. Mondanom sem kell, semmi sem indul zökkenőmentesen, de végül Ben és Jules egyre jobban összecsiszolódik – főleg utóbbi az előbbihez.

Úgy gondolom az egész film forgatókönyv azért bukkant ki Nancy Meyers fejéből (Minden végzet nehéz), mert el szeretett volna mesélni egy kedves történetet arról, mennyire nem kell leírni az idős embereket: Sokat lehet tőlük tanulni, ugyanúgy, ahogy ők is sokat tudnak tanulni tőlünk. Emellett simán lehetnek humorosak és vagányak is, úgy, hogy közben nem akarnak erőltetetten fiatalosak lenni. És ez a rész maradéktalanul sikerült is. De Niro hiba nélkül hozza Ben visszafogott, segítőkész, tapasztalt, ugyanakkor háttérben maradó, mások dolgaiba csak végső esetben beleavatkozó, életvidám karakterét. Hathaway pedig a karrierista nő képében alakít kiválóan, aki csak azért nem bukik bele a család-munka közötti egyensúlyozásban, mert a férje főállású apaként foglalkozik a kislányukkal.

Ha egy habkönnyű vígjátékként tekintünk rá, kiváló film a Kezdő, a vége felé azonban óhatatlanul belefut nagyon is komoly témákba, nagyon is komoly dilemmákba, amiket aztán kénytelen hollywoodi happy enddel megválaszolni, és ez nem tesz jót a lezárásnak. Ott marad a szánkban a keserű utóíz, hogy „ez nem ilyen egyszerű”, de engedjük el: szórakoztató filmnek kiváló a Kezdő, emellett többnyire nagyon intelligensen is nyúl egy nagyon mai témához, ezzel pozitív irányba billentve számomra a végső megítélését.

Egyszeri nézésre ajánlott!

7/10

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Kellett néhány nap, hogy megemésszem ezt a filmet és némi távolságtartással tudjam értékelni.

Ami biztos: Emily Blunt képes lenne elvinni egy filmet a hátán, itt mégis inkább azt éreztem, hogy bár ő a főszereplő, mégis végig háttérbe szorul. Bár saját döntése nyomán csöppen bele a mexikó drogháború poklába, mégis végig csak sodródik az eseményekkel, nem alakítja azokat. Nézőként könnyű vele azonosulni, mert ahogy Blunt karaktere, Kate előtt feltárul ez a számára is brutális világ, mi is úgy tanuljuk meg a leckét a drogháború farkastörvényeiről. Ugyanakkor engem bántott ez a másodhegedűskénti elbeszélés, mert a film hajtórugói a szuperlaza Josh Brolin, és a kőkemény Benicio Del Toro, aki mellékszereplőként arat le minden babért a film végére.

Ha viszont eltekintek ettől a felépítésbeli gyengeségtől (A sztori egyébként a főleg színészként tevékenykedő Taylor Sheridan első forgatókönyve), csak dícsérni tudom a filmet. Az első pillanattól fogva nyugtalan feszültségben tartja a nézőt, már akkor is rettegünk, mi fog történni, amikor még tulajdonképpen semmi sem történt. Főleg a film első fele tetszett nagyon, az autópályás résszel bezárólag. Számomra a végjáték egy kicsit Rambo jellegű lett, de még ez sem rontott szinte semmit az élményen.

A film végére Kate-tel együtt mi is kénytelenek vagyunk elfogadni a keserű igazságot: Hogy ebben a harcban sosincsenek nyertesek, ahogy a jó és rossz közötti határok is teljesen elmosódottak.

Zárásként: Rendkívül erős film, Roger Deakins csodálatos képeivel, remek castinggal és olyan vérfagyasztó aláfestőzenékkel (Jóhann Jóhannsson), ami tényleg csak akkor hagy felengedni, amikor már a vége stáblistát látod legördülni.

8/10

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Elérkeztünk Max időutazós kalandjának végéhez. A negyedik részben megtörtént a nagy reveláció, az ötödik rész annak a kusza története, hogyan próbál meg mindent helyrehozni Max. Már nem csak Chloe miatt kell aggódnia, de az első rész óta megjósolt vihar is a küszöbön van...

Ebben a részben beszélnek a legtöbbet, ami nem csoda, hiszen itt kellett minden szálat elvarrni, minden még lebegő korábbi döntésnek súlyt adni. A befejezés teljes mértékben méltó a sorozat magas színvonalához.

Levezetésképp nézzük meg Ashton Kutcher egyetlen jó filmjét, a Pillangóhatást, hiszen a játék le sem tagadhatná, mennyit merített ebből a filmből.

Még mindig nem késő elkezdeni!

Véleményem a korábbi részekről:

Episode 04
Episode 03
Episode 02
Episode 01

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Az egész tele van spoilerekkel! Menj, és csinálj valami mást, ahelyett, hogy ezt olvasod, ha még nem láttad a filmet!

Nem elegáns mások gondolataival kezdeni a véleményemet, de a film felétől ez a mondat járt a fejemben, amit több helyről, több embertől is hallottam már, mielőtt beültem a filmre, jelesül, hogy Az ébredő Erő Star Warsnak jó, de filmnek már kevésbé.

Kezdem a pozitívumokkal: az amit a díszlettervezők és kivitelezők letettek az asztalra ebben a filmben az valami egészen elképesztően fenomenális. Nem győztem tartani az államat, annyira részletgazdag, piszkos - amit különösen értékeltem az ep. 1-3 után - kidolgozott minden, hogy szinte éreztem a beleölt sok-sok tízezer óra munkát minden képkockán.

Finn és Rey szuper főszereplői a filmnek, végig lehetett izgulni, drukkolni értük. Különösen utóbbi karaktere lett nagyon eltalálva, aki ráadásul az év legjobb fricskáját hozta a férfiak megmentésére váró főhősnők leáldozóban lévő ikonjainak, amikor a film elején többször is rászól Finnre, hogy ne fogja a kezét rohanás közben, enélkül is tud futni. Remek premisszája ez későbbi karakter kibontakozásának. Külön hatalmas taps, hogy a marketing kampányban végig Finn jedi mivoltát hangsúlyozták, miközben Rey az akinek ez a szerep jutott a filmben. Maximális telitalálat, élvezet lesz nézni ahogy a következő részek az ő jedivé válásának története lesz.

BB8 ideális R2-D2 pótlék. Külön imádtam az új Halálcsillagot (vagy bármi is volt a neve), ami fantasztikusan monumentális. Megkapóan átélhetővé tette, mekkora erő kéne ahhoz, hogy egy fegyver bolygókat legyen képes a semmivel egyenlővé tenni.

Ami kevésbé tetszett: Leszögezem, hogy Az ébredő Erő bőven jobb a korábbi trilógiánál, ez nagyjából kétségen felül áll. Ugyanakkor a története tagadhatatlanul egy New Hope remake, ráadásul egy hatalmas becsapással, amire a marketing csak rátesz egy lapáttal. Két szó: Luke Skywalker. Első, vagy második a stáblistán, köré épül az egész történet, mégis, fél percet sem szerepel a filmben, mert ahogy azt ma már megszokhattunk, ez a mozi sem áll meg önálló filmként a lábán, inkább csak egy bevezető, egy prológus, ebbe az új univerzumba. Olyan érzésem volt, mintha egy manapság divatosan két részre szedett finálét néznék, amiben mindent a második részre tartogatnak. Persze volt halálcsillag felrobbantás, de valahogy nem éreztem a katarzist, ugyanúgy ahogy a végén a fénykard párbajnál sem. Ebben az ep. 1 és 3 is ráver Az ébredő Erőre, hiába mentek itt rá az akrobatikus ugrabugrálás helyett a zsigeri erőre, a végén mégiscsak a látvány és az izgalom kárára ment nálam.

Kylo Ren gyenge főgonosz, aki hiába kapott - a mai, egyébként nagyon dicséretes, divatot követve - több dimenziós személyiséget, ettől csak a misztikumából és az erejéből vesztett, így nem tudott Darth Vader nyomába érni. És itt kanyarodnék vissza a jó Star Wars vagy jó film felütésemre: a Kylo Ren - Han Solo - Leia családi dráma kizárólag egy Star Wars filmhez képest volt kidolgozott, egyébként súlytalan és átélhetetlen volt, valamint kifejezetten nem hittem el, hogy itt bármelyik félnek különösebb érzelmei lettek volna a másik iránt. Miközben a film egyik alap pillére kellett volna hogy legyen ez a konfliktus.

Összességében korrekt film Az ébredő Erő, maximumra tolt fan service, maximumra tolt Star Wars panelekből építkezve, néhány eredetibb fogással és ötlettel. Rajongóknak kötelező, a többiek ráérnek kazettán kikölcsönözni a videotékából.

7/10

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Rövid véleményem Az utolsó Jedik-ről

Szeretem azokat a kényelmetlen kérdéseket feszegető filmeket, amik igazán mély nyomot hagynak bennem. Ilyen volt a Beszélnünk kell Kevinről, ami az anya feltétel nélküli szeretetének szükségszerűségét kérdőjelezi meg, vagy a The Hunt, ami a pedofília vádjának le nem vethető billogjáról festett gyomorszorító képet.

A Lavinában egy svéd család síelni megy az Alpokba, amikor is az egyik nap egy lavinának látszó, valójában csak hófelhő monstrummal kell szembenézniük. Az anyuka sikítozó gyerekeit öleli, óvja, az apuka hanyat-homlok menekül, csak az iPhone-ját szorongatja futás közben.

Ebből a nagyon erős felállásból indul ki a film, ami korunk hősi ideáljait akarja lehozni a földre (az anya), miközben kegyetlenül az orrunk alá dörgöli, korántsem nemes, vagy lovagias tulajdonságainkat (az apa). A film közben mindenkinek bőven lesz ideje magába néznie, hasonló esetben mit tenne, mert a történet nem foglal állást, nem ítél el - legalábbis nem jobban, mint ahogy azt a szereplők állásfoglalása megköveteli -, csak kérdez, csak feldobja a témát.

Negatívum, hogy a film 2 órájára, csak körülbelül 1 órányi történet jut, a többi időt túlzottan elnyújtott, semmitmondó jelenetek töltik ki, művészieskedő hallgatások és keresgélő, laza párbeszédek, amikből hiányzik a feszesség.

Azoknak ajánlom, akiket érdekelnek az emberi természet tabuit körüljáró filmek és nem riadnak vissza a művészfilmes, andalgó történetvezetéstől.

Megjegyzés: Aki megmagyarázza nekem, az utolsó jelenetsort miért kellett beletenni a filmbe, mi volt a jelentése, vagy a szerepe, az kap egy virtuális sört, elismerésem jeléül.

6/10

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Forrás: quanticdream.com

A Quantic Dream (Fahrenheit, Heavy Rain) 2012-ben csinált egy olyan PS3 tech demot, ami amellett, hogy nagyon jól nézett ki, a maga 7 percében egy rendkívül jól megírt, megindító történetet prezentált Karáról, a gyártósori ellenőrzés során öntudatra ébredt androidról.

Nálam azóta is a legjobb tech demo, amit eddig láttam (mert igazából inkább kisfilm, mint tech demo). Akkor mindenki azt várta, hogy a Kara-ból játék lesz, ehelyett kaptunk egy minimum kétséges értékekkel bíró Beyond:Two Souls-t, Ellen Page-el...

A Rosemary gyermeke az a fajta borzongató olvasmány, ami lassan kúszik be az ember bőre alá. Nem él olcsó ijesztgetésekkel, könnyű fogásokkal, és nem áldozza fel a dramaturgia oltárán a történetszövést.

A legszebb horror hagyományokat szem előtt tartva úgy indul akár egy romantikus regény, némi kapcsolati drámával megfűszerezve - vagyis nem akarja már az elején ránk hozni a frászt, hanem először szépen lassan bevezet a szereplők világába.

Rosemary és férje Guy új lakásba költöznek, az olvasó pedig oldalról-oldalra válik a lakótársukká. Vegyenek-e ki egy jobb környéken kisebb lakást? Guy-nak össze jön-e a filmszerep amiről olyan régen álmodozik? Hogy rendezzék be a nappalit? Jó irányba halad-e a fiatal pár kapcsolata? Ezek a kérdések és témák uralják a könyv elejét, és csak egy-egy villanásban, egy-egy apró, elejtett mondatban kapunk információ darabkákat az elkövetkező borzalmakról.

A könyv szerencsére megőrzi ezt a jó szokását, és végig apró morzsákkal, és okos utalásokkal hozza ránk a frászt, így az igazi horror az olvasó fejében zajlik le. Ahogy Rosemary hasában fejlődik gyermek, úgy fejlődik az olvasó fejében is a rettenet.

Minden tekintetben csak ajánlani tudom a könyvet, tanítani kéne, hogyan lehet ilyen okosan rémisztgetni, mindenféle túlkapás és ötlettelen szörnyűség nélkül. 10/10 csont nélkül.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!