A 81-es mérföldkőnél
Korrekt kis rémmese egy emberevő autóról. Jó kezdése a kötetnek, semmi megterhelő, semmi meglepő jeligére.

Prémium Harmónia
Csak egy sketch, egy villanás, de pont emiatt működik. Nem akar több lenni egy rövid életképnél.

Batman és Robin hajba kap
Kedves történet, váratlan befejezéssel.

A dűne
Talán a legjobb novella a kötetben, rémisztgetésben mindenesetre biztos, hogy az élen jár. Remek történet, jó ötelet alapján, még jobb befejezéssel. Elgondolkodtam rajta, nekem hogy befolyásolta volna az a dűne az életemet.

A kis görény
Ez nekem kifejezetten nem jött át. Sokkal érdekesebb lett volna, ha nem egy természetfeletti lényről, hanem egy igazi kis görényről szólt volna, bár gondolom akkor nehezebben lehetett volna az olvasó torkán lenyomni a „gyerekgyilkosságot”.

A kivégzés
Ezt valahol már olvastam. Aki megmondja, hol olvashattam ezt korábban, kap tőlem egy csokit! Egyébként nagyon jó történet.

A csonttemplom
Nem olvastam el, nem szeretem a kortárs verseket.

Morál
Érdekes kísérlet arról, hogyan változtatja meg az embert a bűn, illetve mi kell ahhoz, hogy kitörjön belőlünk valami rossz, ami esetleg mindig ott lappangott, csak nem kapott teret.

Utóélet
Ez is az egyik kedvencem, érdekes ötlet arról, mi vár ránk a halál után. Talán a téma, talán az ötlet miatt, de sokat gondolkodtam utánna ezen a novellán.

Ur
Az Amazon webáruháznak a Kindle könyvolvasót promotálandó írta King ezt a kis történetet, szóval minden adott lenne, hogy egy izzadságszagú, marketing bullshittet kapjunk, mégis épp az ellenkezője történt. Az egyik legérdekesebb történet a könyvben, ötletben nálam simán az első. Olvastam volna sokkal tovább is.

Herman Wouk még él
King egész egyszerűen zseniális élethűséggel, beleéléssel és empátiával tudja megfesteni a társadalom szegényebb rétegeinek életét (is). Ez az izgalmas ebben a történetben. Nyomasztó, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató is, aki fogékony az ilyesmire.

Gyengélkedik
Brrrrrrrr! Mint egy késő őszi széllökés, cidri!

Blokád Billy
Sosem érdekelt a baseball, valószínűleg már nem is fog, de azért ez a történet ennek ellenére is teljesen értékelhető.

Miszter Cukifalat
Ismét egy érdekes gondolat a halálról.

Tommy
Lásd „A csonttemplom”

A kínok zöld istenkéje
King természetesen a szupergazdagok észjárását is ismeri, ebben a történetben talán ez a legérdekesebb.

Az a busz egy másik világ
Az egyetlen novella, ami kifejezetten nem tetszett.

Gyászjelentések
Death Note FTW!!! Jöhetett volna regényben is!

Részeg tűzijáték
Valahol ez egy kedves, de elszomorító történet az emberi gyarlóságról. Nekem nagyon tetszett!

Nyári mennydörgés
Egy sima posztapokaliptikus sketch, szerintem csak azért íródott, hogy legyen mivel lezárni a kötetet. Ettől függetlenül van atmoszférája.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Rövid véleményem pár másik Stephen King könyvről:

Joyland
Minden Haláli
Minden sötét, csillag sehol
Tóparti kísértetek

Minden kétséget kizáróan a Marvel eddigi legjobb filmje! Muszáj így kezdenem a véleményemet, mert végig ez zakatolt a fejemben a film alatt. Erre való a következetes, konzisztens univerzum építés. Így érik be nyolc évnyi átgondolt történetvezetés gyümölcse - ezért van nagyon jó helyzetben a Marvel, nem kell egy rész alatt a seggükből előrántani egy teljesen hiteltelen szuperhős konfliktust, mint a sokat ekézett Batman v Supermanben; volt rá nyolc évük (sőt, papíron még több) hogy mindent rendesen megalapozzanak. És ó igen, ez bizony nagyon jól sikerült!

Öröm volt nézni, ahogy az összes szereplő a maga karakteréhez igazodván, teljesen átélhető indokok mentén elfoglalja helyét a szuperhős államosító törvény egyik, vagy másik oldalán. Jól ismerjük már ezeket a hősöket, a múltjukat, tudjuk min mentek keresztül és ehhez mérten súlya van minden korábbi történetnek: ami a Superman v Batmanben (többet nem hozom elő, ígérem) egy elcsépelt látványelem (összeomló ház), az itt a konfliktust kirobbantó szikra, aminek az előzményeit már mind-mind láthattuk a korábbi Marvel filmekben.

A másik, amiről feltétlen beszélnem kell, az a zseniális team, amit összepakoltak erre a részre: bizton állíthatom, hogy alázza mindkét Avengers film kapcsolati dinamikáját. Külön öröm volt látni Ant-Mant és persze Spider-Mant, aki jobb bármelyik korábbi Pókembernél. El kell mondanom, hogy én nagyon szerettem Garfield hálószövőjét, de ez az új, sokkal fiatalosabb, sokkal lazább és humorosabb irány mindent visz! Ennél jobb reklámot nem is kaphatna az új készülő Spider-Man film.

Az utolsó dolog, amit még meg szeretnék jegyezni, hogy a reptéri harc a végén nem csak hogy az eddigi legjobb Marvel fight, de talán az egyik legjobb akció jelent amit valaha filmen láttam ever! Minden a helyén van: Átélhető motivációk mindkét oldalon, pörgős, dinamikus, nagyon színes és ötletes, és pluszba a legjobb poénokat a film alatt is itt kapjuk meg, amik hála Pókembernek még csak nem is hangzanak erőltetetten.

Hatalmas 10/10, többször nézős!

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Az Polgárháborún kívül ez a három Marvel film tetszett a legjobban:

Infinity War
Thor: Ragnarök
Deadpool

Azon kevés alkalmak egyike, amikor a film adaptáció sokkal jobban tetszett, mint az alapanyagául szolgáló könyv. (Véleményem erre, ahol a sztorira is kitérek, amit most mellőzni fogok).

Most jöhetne az a rész, ahol elmondhatnám mennyire rendkívül érzékeny és precíz módon sikerült a könyv narratíváját (Jack az elbeszélő) átültetni a filmre, hogy mennyire zseniálisak voltak a díszlettervezők a pici élettér hihető kialakításában, hogy milyen remek operatőre volt a filmnek, vagy hogy mennyire zokogtam a közepén, amikor Jack és Joy kiszabadul a szobából, de nem teszem, mert inkább arról szeretnék áradozni, hogy Brie Larson és Jacob Tremblay mennyire hihetetlen nagyot alakított ebben a filmben.

A Brie Larson alakította Joyt huszonéves korában rabolja el egy idegen és zárja hét évre egy fészerből kialakított szobába. Ez a hét év a film összes jelenetében Brie Larson arcára van írva. Akkor is, amikor mosolyog, akkor is, amikor legszívesebben ordítana, de nem teheti, akkor is, amikor már a kinti világban élhetné boldogan az életét. Hogy nem lesz mégis egy szimplán mélabús, keserű szenvedés az alakítása, az a fiához fűződő kapcsolatának köszönhető, amivel lehetősége volt rengeteg szeretetet vinni a karakterbe, ami remek kettősséget kölcsönöz az alakításának. Külön öröm volt számomra, hogy a film első felében nem hogy sminket nem tettek rá, de szerintem még az arcápolástól is eltiltották a forgatás idejére, így kinézetében is tökéletesen passzolt a szerepéhez.

A film vitathatatlan főszereplője és csúcsteljesítménye viszont a hét éves Jacob Tremblay, akinek a szemszögén keresztül az egész történetet láthatjuk. Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni arról a rendkívül összetett, érzékeny és mély alakításról amit láthatunk ebben a bonyolult szerepben. Van itt minden, a mikrovilág kitágulásának sokkjától kezdve, az idegen emberekhez fűződő viszonyán át, a félelmetes és nagy dolgok végrehajtásához szükséges bátorságon keresztül az anyjához fűződő szeretetteljes de a végén néha megbicsakló kapcsolatáig bezárólag. És mindezt az érzelmi hullámvasutat olyan magabiztossággal hozva – miközben a kamera rengetegszer szinte az arcába nyomakodik, nem hagyva teret a legkisebb mismásolásnak sem – ahogy azt felnőtt, profi színészektől se minden nap látni. Az idei Oscar szezont elnézve, amikor azt látom, hogy nem jelölték legjobb férfi főszereplő kategóriában, csak arra tudok gondolni, hogy Leo DiCaprionak elég befolyásos barátai vannak ahhoz, hogy ne engedjék, hogy egy hét éves gyerek vigye el előle a szobrot. Sajnálatos, mert Jacob Tremblaynek ott lenne a helye a 9 évesen jelölt Quvenzhané Wallist megelőzve a legfiatalabb Oscar jelölt színészek ranglista élén.

8/10

(Ami miatt két pontot levontam, az minden benne van a könyves értékelésemben.)

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

A legfrissebb Marvel film a Guardians of the Galaxy óta, amiben Ryan Reynolds beszól Ryan Reynoldsnak, korábbi szerepeinek, a Rozsomákban általa alakított béna Deadpoolnak, a szuperhősös és a romantikus moziknak úgy általában és még a filmet készítő stúdió sem ússza meg az oltogatás nélkül. Sőt, a végén maguk a nézők is megkapják a magukét!

Kétség kívül a legviccesebb Marvel film és kategóriákkal szórakoztatóbb is szinte az összes versenytársánál. Hiába volt csak két nagyobbnak mondható akciójelenet benne, ezt is csak onnan tudom, hogy olvastam más kritikában, nekem fel sem tűnt – egy egészen kicsit sem hiányzott belőle több. Külön csillagos ötös a kötelező szerelmi szál kezeléséért, ilyen ötletes kapcsolat építős montázst nem nagyon láttam még eddig, remek megoldás volt.

Még több ilyen féktelen, politikailag inkorrekt agymenést a futószalagon gyártott szuperhős filmek közé!

Ez így ebben a műfajban 10/10 nagyon simán.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Az Deadpoolon kívül ez a három Marvel film tetszett a legjobban:

Infinity War
Thor: Ragnarök
Captain America: Civil War

Ez az a film, ami elsősorban arról szól, hogy 2000-2001-ben a Boston Globe, egy olyan több száz részes cikksorozaton dolgozott, ami az egyház pedofil papokkal szembeni eltussoló magatartását tárta a nyilvánosság elé, de másrészt meg arról szól, hogyan lehet szinte minden módon szembe menni a hollywoodi filmes klisékkel.

Bár megtörtént eseten alapul, ez nem feltétlen kellett volna, hogy megakadályozza az alkotókat abban, hogy kerüljék a dramaturgiai túlzásokat.

Egy rosszabb világban ez a film úgy nézett volna ki, hogy az újságírók egyre mélyebbre ásva, egyre több ember lábára lépnek rá, miközben az egyház először halkan, majd egyre durvább módszerekkel próbálja elhallgattatni az újságírókat, akik zárójelenetben végül egész a Vatikánig jutnak, ahol kiderül, hogy a pápa is pedofil. Közben két újságíró összejön, egy öngyilkos lesz, mert gyerekkorában őt is molesztálták, egy áldozatot pedig jobban megismerünk, családjával, történetével együtt, hogy a végén együtt sírjunk, amikor előkerül egy mindent bizonyító videoszalag, és lecsukját az őt megerőszakoló papot.

Na a Spotlight az összes ilyen fogást kihagyja. Jobb szó híján azt mondanám már-már dokumentarista jelleggel mutatja be, milyen lehet a valóságban az oknyomozó újságírók munkája. Ez a film tényleg nem akar semmit azon kívül, hogy a lehető legkörültekintőbben, túlzás és hozzáadott dráma nélkül elmesélni, hogy tártak a világ elé ezek az újságírók egy ekkora gusztustalan, agyonhallgatott ügyet. A készítők bíztak benne, hogy a téma elég erős önmagában is ahhoz, hogy ferdítés nélkül is izgalmas legyen, és milyen jól tették!

A film alatt szinte semmit nem tudunk meg az újságíró karakterekről, de ez is csak egy nagyon jó döntés volt a készítők részéről, hiszen így semmi nem vonja el a figyelmünket a lényegről, a nyomozásról.

A szereposztás zseniális, mindenki a maximumot hozza, miközben minden túljátszást és teátrálisságot elkerülnek. A visszafogottság, ami a leginkább jellemező mindenkire és ennek a legjobb megtestesítője a filmbéli személyes kedvencem, Liev Schreiber aki az újság új főszerkesztőjét alakítja. A végig halk szavú figura megingathatatlan vasakarattal viszi végig a sztorit tűzön-vizen, minden elhallgattatási kísérlet közepette, miközben az egész film alatt olyan halkan beszél, hogy az embernek szó szerint fülelnie kell, ha nem akar lemaradni arról amit mond. Akiket még nagyon szerettem: Mark Ruffalo (megint jól játszik), Rachel McAdams (végre jól játszik!) és Stanley Tucci (mindig jól játszik).

Több ilyen túlzás mentes, sztori orientált, dokumentarista játékfilmet a mozikba!

9/10

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Szórakoztató bűnügyi thriller. Így tudnám a legjobban jellemezni a How to Get Away with Murder első évadát, ami számomra ez elmúlt évek egyik legkellemesebb sorozatélménye volt.

A sztoriról nem akarok sokat mondani, lényegében egy jogi-tárgyalós-nyomozós sorozat keresztezése egy college movie-val, ami egyetemisták mindennapjairól szól.

A castingtól kezdve a teljes történeten keresztül mindent patikamérlegen mértek ki a készítők: az egyetemista főszereplők között megtaláljuk a fekete srácot, a meleg srácot, az elkényeztetett cicababát, a kemény csajt (aki spanyol anyanyelvű) és a nagymenőnek tűnni akaró, egoista, gazdag fehér srácot is, míg a felnőtt oldalon ott a nagymenő, kemény védőügyvéd, titokzatos férfi segítője, aki mindent elintéz és a háttérbe húzódó női segítő is, akit nem becsülnek meg eléggé. A sztori végig ezerrel zakatol, majdnem minden jelenet alatt pörgős dalbetét dübörög, az első rész első jelenete pedig rögtön egy gyilkosság flashforwardja. Semmit nem bíztak a véletlenre, és ami a legszebb az egészben, hogy mindez működik.

A sablon karakterek között remekül szuperál a csapatdinamika – még ha ehhez kell is egy-két rész. Majdnem mindenki szuper alakítást nyújt a szerepében, pedig a gyerekek többsége kezdő filmszínész az iMDB adataik alapján – a főszereplő Alfred Enoch például szinte csak a Harry Potter filmekben játszott, jóformán statisztaként, Dean Thomas szerepében. A kis kompánia tagjai nagyszerűen kiegészítik egymást, ha kell konfrontálódnak, áskálódnak, és ahogy halad előre a sztori lassan a háttértörténeteik is kibontakoznak.

A felnőtt színészek közül természetesen a főszereplő, kétszeres Oscar jelölt Viola Davist kell kiemelni, aki - hála a jó forgatókönyvnek - már az első részben rácáfol a mostanában nagyon menő főszereplő sztereotípiára, ahol egy már-már nem is emberi, profi, hidegvérű, mindent tudó, a többiek felett álló mester szerepét egy pillanat alatt dönti át érző, megtört, kétségek között őrlődő, nagyon is emberi oldalra. Ez a remek kettősség végig jelen van a sorozatban és Viola Davis tökéletesen ugrál Annalise ezen két jelleme között, amit nem egyszer fizikai megjelenésében is jeleznek a készítők.

Végül de nem utolsó sorban muszáj a történetről is beszélnem, ami a már fentebb említett módon, tűpontos adagokban lett kimérve és tálalva – és tökéletesen működik. A lassú indulást a gyilkosság flashforwardok hívatottak felpörgetni, hogy aztán mire beérjük a valós történetidővel a jövő történéseit, úgy beindulnak az események, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét, amit aztán nem egyszer keményen a falba vernek a készítők.

Ebben a sorozatban senkinek nem lehet hinni semmiben. Senkit sem ismerhetünk meg teljesen, a homályos foltok pedig egy erős, nyugtalan, meglepetéseket tartogató, izgalmas atmoszférába állnak össze, amit lehetetlen nem tovább nézni.

A második évad szeptember óta javában hasít, nem is koptatom tovább a billentyűzetet, folytatom a második szezon első részével.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Note: Nina Myers (24) óta nem utáltam annyira sorozat karaktert, mint Rebeccát itt, ami nagy teljesítmény

A legkevésbé Tarantinos Tarantino film, ami akkor működik igazán, amikor nem akar Tarantinos lenni és akkor válik kínossá, amikor megérezzük Tarantino izzadságát.

A legjobb, amikor az akar lenni, ami valójában; kellemes kamaradráma. Vannak mérsékelten kidolgozott karakterek, akik egészen jól felvázolt viszonyrendszerek szerint feszülnek egymásnak, a játékidő előrehaladtával. A felvezetés ugyan egy kicsit lassú, de később beérik az alapozás és onnantól már csak úgy peregnek a percek.

Kevésbé jobb akkor, amikor krimi akar lenni. Nem mondom, hogy nem működik ebben a műfajban, de Tarantino túlságosan szeret szabadon szárnyalni ahhoz, hogy egy ilyen kötött műfajban rendesen érvényesülni tudjon. Első ilyen szárnypróbálgatásnak mindenesetre jó.

Ami a legkevésbé tetszett, az a felesleges brutalitás, ami nem hogy nem szolgálta a történet érdekeit, vagy a hangulatkeltést, de kifejezetten úgy éreztem, hogy csak azért kerültek bele a filmbe, hogy mindenki nyugodt megelégedéssel menjen haza a moziból "Azért ez mégiscsak egy vérbeli Tarantino film volt".

Amit pedig viccesnek találtam, az a 70mm-es film körüli marketing kampány: A film 98%-ban négy fal között játszódik, két kezemen meg tudnám számolni a külső beállításokat. Amennyit ez a 70mm hozzáadhatott a film hangulatához, annyi erővel egy iPhone-nal is felvehették volna az egészet, semmit nem rontott volna az élményen. 

Különben a színészek - már akiknek jutott rendesen megírt szerep - elég jók voltak. Samuel L. Jackson és Jennifer Jason Leigh vitte a prímet, akinek különösen jól voltak megírva a Kurt Russellel közös jelenetei: A férfi egyszerre volt volt vele rettenetesen brutális, de emellett egy orrbavágás után is simán megtörölte rabja ragutól maszatos száját. A többiek alakítására a legjobb szó talán a "tisztességes" lenne.

Végső soron azoknak ajánlom leginkább, akik szeretik az izgalmas kamaradránákat, és sok jó színészt együtt látni a vásznon.

7/10 - Mert bár némiképp csalódás volt, de még így is inkább jó filmnek mondanám, mint rossznak.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!