Nem nagyon emlékszem olyan könyvre aminek az első 1/3-át ennyire utáltam volna, hogy aztán a végére teljesen megforduljon a véleményem és egy nagyon-nagyon jó könyvnek tartsam. A Lány a vonaton pedig ilyen.

Eleve nagyon bátran indít: A könyv három nő és három férfi körül bonyolódik (a sztori a három nő szemszögéből van elmesélve, váltakozva), és nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy mindegyik egytől-egyig elbaszott a maga módján. Mármint nem a megírásuk, hanem a jellemük, a karakterük. Mindegyiknek van valami defektje (talán egy kivételével, de psszt) és emiatt nagyon szenvedtem a könyv elején. Nem lehet igazából egyik karaktert sem megkedvelni és a legvégére is csak oda fogunk kilyukadni, hogy egyiküket-másikukat legalább megértjük – ha meg nem is szeretjük. Ez szerintem roppant bátor alaphelyzet, mert úgy lesz egyre izgalmasabb a történet, hogy igazából nem izgultam senkiért, és nem is igazán drukkoltam senkiért.

Eleinte az is zavart, hogy az egész sztori egy nagyon-nagyon zárt rendszerben bonyolódik, és még a három elbeszélő narrálása is végig ugyanazon visszatérő témák körül bonyolódik, amit az elején az író gyengeségének gondoltam, de aztán fokozatosan döbbentem rá, hogy valójában egy zseniálisan, kerek egészre komponált keretet látok, ami nem enged semmilyen elhajlásnak, vagy mellékágnak: Paula Hawkins rettenetesen átgondolt történetszövése, valójában egy biztos kézzel végigvezetett tűpontos krimi, és pszichológiai regény is egyben.

Külön érdekesség, amit még megfigyeltem, hogy a három főszereplő jellemét nagyban az határozza meg, milyen viszonyban van az életük a gyerekvállalással. A három nő mind egy-egy eset, és ezek mind fontos részét – sőt, szerves részét – képezik a történetnek.

Szóval összességében nagyon tetszett a könyv, nagyon egyetértek a felhajtással ami körülötte van, megérdemel minden figyelmet, amit mostanában kap. 10/10 nálam.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Az egész könyv legnagyobb vonzereje, hogy úgy van megszerkesztve, mint egy IKEA katalógus, ami valójában nem az, hanem egy ORSK katalógus, ami a könyv világában az IKEA amerikai, olcsóbb egy-az-egybeni koppintása – ahogy a szereplők néhányszor meg is jegyzik.

Az egyik ilyen ORSK áruházban játszódik végig a történet, ami egy klasszikus, szellemes horrorsztori. Ami mégis kicsit kiemeli a tucattermékek közül, az egyrészt a körítés. A regény közben az ORSK áruház reklámanyagait olvashatjuk, ami még jobban beránt a regény világába, plusz a vége felé egy extra hátborzongató adalékkal szolgál, így cseppet sem öncélú. Másrészt pedig a regény pikírt hangvétele a multikkal és főleg az IKEÁval szemben, ami több helyütt is elég viccessé teszi a történteket, mielőtt minden átfordulna rettegésbe.

Tipikusan az a könyv, amit meg kell venni, nem elég ebookban elolvasni, annyira egyben van így kézben tartva az élmény.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Ennek a résznek az első két harmada egy vihar előtti csend - bár még csak átvitt értelemben. Tanúi lehetünk pár hangulatos jelenetnek és néhány kevéske információval kecsegetető párbeszédnek, de alig járunk új helyeken és egyébként sem egy székbe szögező élmény.

Már pont azon gondolkoztam, hogy megyek lefeküdni, és majd folytatom máskor, amikor gurított egy nagyot a játék és egyszeriben világos lett, miért kapta a Chaos Theory alcímet a harmadik epizód.

Ennél értelmetlenebb könyvet sem nagyon olvastam még. A trilógia első kötete egy 150 oldalas kisregény volt, és még az is leült néha. Ez, a második rész már 300 oldalon keresztül nem szól semmiről. De olyan szinten, hogy egy bekezdést nehéz lenne találni benne, aminek van értelme. Sztori nincs. Karakterek kb szintén nincsennek, és semmi nem derül ki semmiről. Ez így persze hihetetlenül hangzik, hiszen hogy lehetne 300 oldalt írni a semmiről, de kezd csak el olvasni, és meglátod.

10/1 és csak azért nem 10/0 mert az utolsó pár oldalon már történik egy valami.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Rövid véleményem a Déli Végek-trilógia első részéről az Expedíció-ról

Hatalmas nagy film, rég szórakoztam ilyen kellemesen!

Egyrészt tök jó, hogy egy másodpercig sem veszi magát komolyan, hogy folyton oda-odamondogat a klasszikus kémfilmeknek, meg az akciófilmeknek általában. Aztán állati laza, gondolok itt a fantasztikusan megkoreografált harcjelenetekre. Colin Firth szupermenő a gentleman ügynök szerepében. A főszereplő Taron Egerton is jó, szerencsére nem szorul nagyon háttérbe a temérdek híresség mellet sem. A zenék oltári királyak, az egész hangulatga nagyon dögös.

Bivaly erős film. A sztori ugye röviden annyi, hogy a világ egyik leggazdagabb/legokosabb embere, az ottani Google szerű cégóriás feje, létrehoz egy mesterséges intelligenciát, testestül, mindenestül, és a cége egyik alkalmazottját leviteti a szuper elzárt, szuper titkos kutató központjába, hogy hajtson végre egy amolyan Turing-tesztet az AI-n. Ez az első öt perc sztorija.

Aki az első könyvet nem olvasta, vagy nézni akarja a sorozatot, annak spoileres.

Blake Crouch-t nem lehet azzal vádolni, hogy nem tud mit kezdeni a saját maga teremtette lehetőségekkel. Az első regény egyetlen nagy rohanás volt, a mindent behálózó rejtéllyel Ethan Burke feje felett, és egy ehhez kapcsolódó hatalmas csavarral a végén, de egyébként nem sok jött át, se a szereplőkből, se a városból. Jó volt, jó volt, de inkább tűnt egy sietős expozíciónak a második könyv előtt. – A vége viszont egy kifejezetten érdekes folytatást sejtetett.