Véleményem az előző két Blake Crouch valami egészen zseniálisat alkotott a mai szórakoztató irodalomban.

Aki az első két könyvet nem olvasta, annak spoileres lesz.

Muszáj visszatekintenem pár mondatban az első két részre, annyira kerek egészet alkot a trilógia, annyira szép lüktetése, íve van, annyira gyönyörűen vannak elvágva az egyes részek egymástól.

Az első könyv ugyebár egy nagy rohanás volt (szó szerint), hatalmas rejtéllyel a Ethan Burke feje felett, hangulatos városi képekkel és egy erős plot twisttel a végén. Az utolsó pár oldal ráadásul egy új alapfelállást vázolt a második regényre, ami számomra még érdekesebbnek hangzott, mint az amúgy is kiváló nyitó könyv.

És érdekesebb is volt. Crouch zseniálisan aknázta ki Ethan, mint városi seriff lehetőségeit, rengeteg embert és sorsot ismerhettünk meg, valamint számtalan morális dilemmával találkoztunk. Az első és a harmadik könyv között ez volt a nyugisan építkezős rész, ami kellően megalapozta a poklot, ami elszabadul a befejezésben...

A utolsó könyv az első rész nagy testvére, hiszen itt már egy egész városnak kell menekülnie, a Wayward Pinesra szabadított besték elől. Crouch remekül ragadja meg az alkalmat, hogy a könyv első ⅓-ában a város több lakójára is szánjon 2-3 oldalt, így vérengzés és a pusztítás még közelebb kerül az olvasóhoz. Nem egyszer sikerült elérnie, hogy izguljak, egy-egy családért, akit csak két oldallal ezelőtt ismertem meg - és ez remek teljesítmény.

Crouch már az első részben is bizonyította, hogy képes hosszan, de egyenletesen izgalmasan végigvinni egy nagyon hosszú akciójelenetet. Ez a harmadik könyvben már az elejétől a végéig kitart de egy percre sem ül le. Komolyan, mindössze 2-3 nap eseményeit követhetjük nyomon, szinte percről percre, de végig székbe szögező élmény. Bónuszként pedig megint kapunk néhány múltbéli visszaemlékezést, ami már a második könyvben is elég izgalmas volt.

Fontosnak tartom, hogy a Pokol kapujában végén, Ethan által meghozott döntés kapcsán ebben a részben még több hangsúly kerül az olyan kérdésekre, mint “jobb-e rabként boldogan élni, mint szabadon meghalni”, illetve hogy még jobban megismerhetjük Pilcher gondolkodásmódját. Félelmetes látni, ahogy az őrült zseni a maga módján logikusan érvel, alá tudja támasztani szörnyű tetteit, miközben a másik oldalon ott van Ethan az emberségesség pártján, aki csak elborzadni tud a hallottakon. Meg lehet érteni mindkét szereplő érveit, de az ilyen történetekben végül mindig az ember emberi oldalának kell győznie a hideg logika felett - miközben persze az olvasó “melyik oldalra álljak” döntését nagyban megkönnyíti, hogy Pilcher amellett, hogy őrült, hidegvérű gyilkos is.

A végéről spoiler mentesen csak annyit szeretnék írni, hogy így kell elegánsan lezárni egy trilógiát, egy kerek egész koncepciót. Bravó!

Nálam 10/8 de nem azért mert ez volt a legjobb rész (az talán a második volt, számomra, mivel jobban kedvelem a nyugisan építkező történeteket, szemben a 300 oldalnyi adrenalin pumpával), hanem mert ennyire remekül végigvitte Crouch a történetet, amit el akart mesélni.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Rövid véleményem a Wayward Pines-trilógia 1. részéről
Rövid véleményem a Wayward Pines-trilógia 2. részéről A Pokol kapujában-ról
Rövid véleményem a Wayward Pines sorozatról

Ilyen egy korrekt akciófilm, abból a fajtából, amiben nem robbannak fel egymásba dőlő toronyházak és a világot is csak közvetve kell megmenteni. Ahol még lehet ötletesen - repülőgépes jelenet rögtön az elején - és ötletesen-kicsiben - operaházas jelenetsor, víz alatti részek - feszültséggel teli akciót látni, ami azért nem jön szembe minden második blockbusterben manapság.

A film legnagyobb előnye szerintem a Rebecca Ferguson általa alakított Ilsa, aki tökéletesen egyenrangú partnere/riválisa/ellenfele tud lenni Ethan Huntnak, nem csak hogy nem szorul háttérben, de többször is olyat húz, amivel ha csak egy pillanatra is, de Hunt karaktere fölé emelkedik.

Negatívum talán csak a szindikátus vezére, Solomon Lane, akinek ugyan nyugtalanító madárfeje van, de ezen túl csak egy tucat, felejthető főgonosz, az a fajta, aki már a mozi után egy nappal is olyan tempóban halványodik az emberben, hogy másnapra semmire sem emlékszik belőle.

Összességében több ilyen kreatív, cool akciófilmet szeretnék látni, és kevesebb értelmetlen pusztítással megtűzdeltet.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Most néztem meg az első részt, és azt kell mondanom, rettenetesen erős volt, sokkal jobb, mint amire számítottam. Az én szememben ez a kezdés kiérdemelte, hogy innentől ne a Walking Deadhez hasonlítva, hanem önön jogán nézzem és értékeljem magamban a sorozatot.

Végre megkapjuk az ultimate zombi sztorit, ahol sok-sok órányi (résznyi, évadnyi) idejük lesz az alkotóknak, hogy elmeséljék a zombi apokalipszist, azt amire eddig egy filmnek sem volt tere, és ideje. Itt azonban mindenre lesz pénz és idő is.

Az első Lawrence Block könyv, amit olvastam, de biztos nem az utolsó! A moly-on, feltehetően a film miatt, ez kapta a legjobb számszerű értékelést Block művei közül, de minden elégedettségem mellett is csodálkoznék, így látatlanban is, ha benne lenne a szerző három legjobb könyvében.

Félreértés ne essék szuper izgalmas volt végig, nem is tudtam letenni, két szuszra elolvastam. Nagyon pörgős, nagyon érdekes, szuper karakterekkel és még jobb párbeszédekkel – amik néha egészen groteszkbe hajlanak, néha meg iszonyat ráérősen elkalandoznak, de mindkettő nagyon tetszett –, az ügy viszont elég egyszerű volt, és a nyomozás menete sem tartogatott semmilyen csavart, vagy bonyodalmat. Arról nem is beszélve, hogy ez az a fajta krimi volt, ahol a gyilkos csak a legvégén bukkan fel, nem pedig a könyv közben, gyanúsítottként, hogy lehessen találgatni. Szóval ezért nem lesz túl maradandó, viszont az egész hangulata és stílusa az, ami miatt további történeteket akarok Blocktól olvasni. Nincs rá jobb kifejezés: Sodró lendületű, bármennyire is elcsépeltül hangzik ez, a dialógusok meg pergők, önreflexívek és okosak.

PS: A könyv után megnéztem a filmet is. Alapvetően nincs gondom az adaptációkkal, szerintem a megfilmesített könyveket önmagukban kell értékelni, egész egyszerűen két tök különböző médium, nem lehet felróni azt egy filmnek, ami egy könyvben működött, de a vásznon már nem ment volna. Mindezek mellett azonban a Sírok között nagyon gyenge, tucat Liam Neeson film lett, kidolgozatlan karakterekkel, több rossz alakítással, és még több kihagyott ziccerrel. Egyszer nézős, de Taken 2 színvonal, úgy érdemes megközelíteni.

Poén: A könyv egyik pontján az egyik szereplő megjegyez valamit, hogyha egy filmben lennének, ezt és ezt csinálná, mire másvalaki megjegyzi, hogy jó, hogy nem csinálta, mert oltári baromság lenne. Erre a filmben pont ezt a baromságot teszi meg pont ez a szereplő :D Ha ez önirónia volt, akkor ötös…

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Ilyen egy "csak jó" Marvel film. Nincs benne semmi különösen rossz, és csak kevés különösen jó.

Ami teljesen oké volt: Michael Douglas és Paul Rudd nagyon hozták a figurájukat, Douglas hiteles volt egy alapvetően alulírt szerepben, Rudd meg kisujjból hozta a szeretni való, humoros, laza tolvajzsenit. Evangeline Lilly meg parókát hord, de még így is ezerszer jobb volt, mint azokban a hótgagyi hobbit filmekben. Corey Stoll csak egy fikarcnyit emelkedik ki a teljesen unalmas, ötlettelen, motiválatlan főgonoszok mocsarából, szegény nem sok teret kapott, a végén pedig már néha nyerítve, gonoszul röhög, mint a legutolsó rajzfilm gonoszok szoktak - mondjuk szinkronosan néztem, lehet eredetiben nem így volt.

A forgatókönyv rettenetesen kiszámítható, és nagyon-nagyon sok logikai bukfencet tartalmaz. Ennek ellenére Edgar Wright keze nyoma néha érződik rajta, szóval az egészet annak tudom be, hogy a könyv egy fércmű, amit így-úgy vágtak össze, ezért lett olyan, amilyen.

Ami kicsit jobb volt mint az átlag, az a végén a harc a gyerekszobában, az helyenként elég vicces és ötletes volt, valamint...

Az eddigi legjobb epizód, vitathatatlanul. Többször is oda-vissza vág a falnak, és nagyon tudták hol kell abbahagyni az utolsó rész előtt. Hatalmas erőssége a játéknak, hogy három (négy) stílust vegyít kiválóan: Iskolai tini dráma, időutazós fantasy, rémisztő twin peaks utánérzés, és remek nyomozós krimi. Ja és az apokalipszisről még nem is beszéltem :D

Még mindig nem késő elkezdeni!

Véleményem a korábbi részekről:

Episode 03
Episode 02
Episode 01

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Mind az öt epizód együtt megvásárolható Steamen 20 EUR-ért
KATT

Ekkorát már régen csalódtam könyvben. Nem is tudom hol kezdjem.

Kezdem talán egy vallomással: Nem fair úgy véleményt alkotni egy könyvről, hogy nem rágtam végig magam rajta, de a Varázslókkal csak az 1/3-áig sikerült jutnom, viszont cserébe majdnem minden oldal szenvedés volt. Szóval jön a vélemény:

Ez volt az a regény ugye, ami úgy van beharangozva, hogy a „reális Harry Potter”, tehát a varázslóiskolás sztori, cukormáz és mese nélkül. Kell ennél jobb? Nos a poén az, hogy mindez még igaz is, de sajnos ez is csak rontott mindenen. Elmondom miért.

A könyv főhőse Quentin, aki egy eminens tanuló, szeret kártyatrükközni, de ezen kívül semmi különleges nincsen benne. Egész addig, amíg belépőt nem nyer a Varázskapu nevű varázslóiskola felvételijére, fogalma sincsen arról, hogy varázslat létezik a Földön. Aztán megtörténik a felvételi, sikeresen felvételt nyer az iskolába, és kezdődik a tanév.

Már itt gyanús volt az, ami később az egész könyvet kínszenvedéssé tette, nevezetesen, hogy a felvételi időpontjáig szinte egyetlen szereplőt sem ismerünk meg, a főszereplőt sem, nem igazán érzünk bármi kötődést bármihez, plusz sokszor úgy tűnik, csak különböző ötletmorzsák vannak egymásra dobálva mindenfajta kohézió nélkül. Pedig ez csak a kezdet:

A könyv 1/3-ánál (150 oldal), ameddig eljutottam, Quentin már a 3. évet (!) kezdi a varázslóiskolában, úgy, hogy 1) továbbra sem ismerünk meg jóformán senkit, mindössze egy fiú és egy lány barátja (??) lesz, de róluk sem tudunk meg semmit, sőt a három gyerek kapcsolatáról sem, inkább csak szellemek a háttérben. 2) nem történik semmi, de semmi az ég világon. Nem látszik kirajzolódni semmilyen fősodor, nem tartunk semerre, csak novellaszerűen végigvesszük a tanéveket, mintha az író is csak gyorsan túl akarna lenni az egészen. Hogy történt-e valami izgalmas a varázslóiskolában? Valószínűleg nem, semmi, ugyanolyan szar (vagy inkább szarabb), mint bármelyik másik iskola.

Szóval idáig jutottam. A szereplőkről semmit nem tudok és nem is kedvelem őket. A varázslóiskola minden csak nem érdekes, és úgy tűnik a tanuláson kívül senki nem csinál ott semmit. Történetnek még a körvonala sem sejlik fel, ami a tanulós hétköznapok leírásának hiányában az egész további olvasást egy nagy kérdőjellé tette a fejemben. Legutóbb a Kontrollt utáltam ennyire, de még az is tudott érdekelni annyira, hogy végigszenvedjem. A Varázslókra a legjobb szó a közöny és az unalom, ennél jobban nem tudnám jellemezni.

PS: Hogy valami jót is mondjak: A varázslás menete rendesen végig van gondolva, szépen meg van értetve, miért nem tud az emberek többsége varázsolni, és hogy miért olyan rohadt nehéz meló beletanulni. Hát ennyi, ne mondja senki, hogy csak a rosszat látom.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!