Képzeljétek el a következő filmet: Egy pasi (Tom Hardy) vezet este az autópályán és közben telefonál. A film legelejétől a legvégéig. Nem látunk mást, csak őt, az autóját és az utat. És őrülten izgalmas, gyomorszorító élmény. Hardy rendkívül visszafogott alakítással - de zseniálisan - mutatja be az embert, akinek alig másfél óra alatt darabokra hullik az élete. Aki szereti az ilyen kis kamaradarbokat, mindenképp nézze meg, igazi csemege.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

A négyes boncterem
Az ember egyik legklasszikusabb félelme – vagyis hogy halottnak hiszik, miközben nagyon is él, még rosszabb esetben, fel is boncolják – elevenedik meg az olvasó előtt. Remek írás, semmi másról nem akar szólni, mint erről a rettegésről – és működik.

Olyan szinten leszek spoiler mentes, hogy semmi olyat nem írok le, ami az első 30 oldal után történik az egyes novellákban (kisregényekben)

1922
A leghosszabb, 200 oldalas novella a kötetben, egy család életét mutatja be 1922-ben, amikor is egy apa, a fiát is belerángatva megöli a feleségét, vagyonféltésből. A történet az ezt követő 20 vagy 30 évet mutatja be, mi lesz az apa és a fiú életével a szörnyű tett után. Megrázó sztori, a gyilkosságnál konkrétan olyan rosszul voltam, mint legutoljára az Amerikai Psycho idevágó részeinél, az utána következő pokoljárás pedig rátelepszik az emberre olvasás közben – tulajdonképpen feloldozás, amikor véget ér a történet.

A dagadt sofőr
Nagyon-nagyon jó elbeszélés ami a megerőszakolt nőknek állít emléket, ennek az elszenvedett tettnek az útóhatásait tárja az olvasó elé, borzasztó lélekbemarkolóan és reálisank tetszően. A második legjobb történet a kötetben, végig együttérez az áldozattal és annak gondolataival az olvasó, miközben kíméletlen kritikája is annak, hogyan viszonyul a társadalom egy része a megerőszakolt nőkhöz.

Hosszabbítás jutányos áron
Nyúlfarknyi, alig 50 oldalas sztori ami a végére rettenetesen felgyorsul, az elbeszélés léptékében. Látszik, hogy ebből akár regény is lehetett volna, de az ötlet csak annyira foglalkoztatta Kinget, hogy néhány napot szánjon rá az életéből, ne fél évet. Valahol jó is így, egynek jó volt.

Egy jó házasság
Aztazistenit!!! Na ez… Na ez hosszú idő óta a legjobb dolog amit olvastam. 150 oldal, ha ez még novellának számít, az egyik legjobb novella amit valaha olvastam, de regénynek sem lenne utolsó. Nem akarok lelőni semmit a sztoriból, egy házaspárról szól, de olyan izgalmas, hogy este, amikor már nem olvashattam lámpafénynél, a telefon kijelzőjével világítottam a lapokat és reggel, alig hogy kinyitottam a szemem, nyitottam ki a könyvet és le sem raktam addig amíg ki nem végeztem. Lehet tévedek, de ilyet legutoljára tizenévesen csináltam a Harry Potter könyveket olvasva. Nagyon nehéz sztori, nagyon elgondolkodtató és – ha ez nem lenne már nyilvánvaló – L-E-T-E-H-E-T-E-T-L-E-N.

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!

Rövid véleményem pár másik Stephen King könyvről:

Rémálmok bazára
Joyland
Minden Haláli
Tóparti kísértetek

Befejeztem a 'Les revenants', magyarul talán 'Visszajárók'-nak fordított sorozat első évadát.

A sztori röviden: Egy hegyvidéki kis francia városba egyszer csak elkezdenek visszajönni a korábban meghalt emberek. Nem zombiként, hanem csak úgy, mint akik egész addig kómában voltak.

Ha azt mondom, hogy ennél depressziósabb sorozatot én még életemben nem láttam - halottak jönnek vissza, mégis mire számítottam, ugye? Pedig nem feltétlen kéne ilyen legyen - akkor nem mondok semmit. Minden egyes rész minden perce a mély, keserű letargiáról szól, a letörtség, az összetört életek súlya rátelepszik az emberre és nem ereszti. Nincsenek benne vidámabb részek, ahol a néző kicsit megkönnyebbülhet, nincsenek benne pihenők, amikor egy pillanatra felsóhajthatunk, hogy aztán újra visszarántsanak a készítők a mélybe: Végig ugyanaz a permanens letörtség. Konstans hányinger. Egyesek a Twin Peaks-hez hasonlítják, pedig mi sem állhatna távolabb: A TP remekül vegyítette a misztikus thriller elemeit a könnyed, szórakoztató jelenetekkel, úgy hogy közben hiába kapott sokszor utóbbi nagyobb hangsúlyt - szerintem -, mégis egy perc alatt vissza tudta idézni a libabőrt a hátunkra. Ez a fajta hullámvasút profizmus teljesen hiányzik a Les Revenants-ból.

A véleményem spoileres lesz, mert aki akarta úgyis megnézte már, aki meg nem, azt annyira biztos nem érdekli.

Spoiler mentesen

Miután az Átmeneti üresedést kétszeri nekifutásra sem tudtam végigolvasni, kicsit bizalmatlanul álltam Rowling (álnéven írt) új könyvéhez. Már eleve az sem tetszett, hogy egy krimit jóval több mint 500 oldalon át kell húzni, aztán ahogy túl voltam az első 1-200 oldalon már kifejezetten ideges voltam. Az egész ügy mérsékelten volt csak érdekes, és olyan kínkeservesen lassan haladt előre, hogy csak az Átmeneti Üresedésbe való belebukásom tántorított el tőle, hogy abbahagyjam.

Aki nem látta, ez az a film ami a jövőben játszódik, ahol a Google Assistant (nem) már annyira okos, hogy Scarlett Johansson szexi búgó hangján szól a felhasználó Joaquin Phoenix fülébe, aki egyből bele is zúg az intelligens operációs rendszerbe. Az ebből is látszik, hogy kell némi nyitottság hozzá, hogy át tudjuk élni a filmet, de higgyétek el, megéri! 

Innentől (ha van egyáltalán értelme ennek a szónak a film esetében) spoileres leszek, egyszerűen nem tudok úgy nyilatkozni róla, hogy ne idézzek fel konkrét jeleneteket.

Úgy ültem le a film elé, hogy Phoenix -> szeretem, Scarlett -> szeretem, a téma -> szeretem, szóval nálam tuti siker lesz, az elejétől a végéig azonosulni fogok a figurákkal, és láttam már elég robotos filmet hozzá, hogy ne akadjak fenn semmin a történet folyamán. Ehhez képest a film egy borzasztó intenzív fél órával nyit, ami számomra ki is jelölte a film csúcs- és töréspontját. Ez volt az a rész ahol Phoenix az Olivia Wilde-os félresikerült randi után fekszik az ágyban és beszélget Scarlett-tel amely jelenetsornak az általam eddig filmen látott legszürreálisabb szexjelenet a vége, de az egész annyira szép, hogy belekönnyeztem. Százból 99 rendező ezt elbaszta volna. (Valamiért közben nekem ez a jelenet jutott eszembe a Skins-ből)

Utána azt hittem már sétagalopp lesz a film befogadása, de tévedtem. Ugye az egész történet valahol a szerelem allegóriája, egyszersmint a szerelem anyagának felfedezése, kísérlet arra, hogy megértsük ezt az érzést. Viszont ebbe a szálba néha kényelmetlenül beletolakodik a "milyen lesz a jövőben az embereknek az AI-jal együtt élnie". Mert az, hogy Scarlett egy testdublőrt szerez maguknak, hogy a valóságban is tudjanak dugni, azt nem tudja a néző hasonlatként értelmezni a saját kapcsolatára, vagy a szerelemre általában, és ez kizökkent.

Ugyanez igaz a film azon pontjára is, ahol a Scarlett AI egyre inkább öntudatra ébred. Ezt persze már rá lehet vetíteni a kapcsolatok valódi természetére, ha az AI szemszögéből ezt egy első szerelemnek tekintjük, aki előtt mind jobban megnyílik a világ, de amikor Phoenix a lépcsőn zokogva megkérdi Scarlettől, hogy hány pasiba szerelmes még rajta kívül, nem tudtam maradéktalanul együtt érezni egyikükkel sem. Még ha utólag belegondolva, van is értelme ennek a résznek is hasonlati szinten, de annyi filozófia torlódik fel a végére, hogy egyszerűen percről-percre küzdenem kellett, hogy benn maradjak a filmben.

Ami ennek ellenére jó, sőt, nagyon jó, de nem lesz a kedvenc mozijaim egyike, ahogy az első fél óra után gondoltam. Még néhány záró gondolat:

A díszletek, a kosztümök a SZÍNEK egyszerűen fantasztikusak, a folyton a szereplők arcába mászó operatőr, hála a remek fő- és mellékszereplőknek (Amy Adams FTW!) ugyancsak rengeteget dob a filmen, ahogy a hatalmas metropolisz (LA?) ábrázolása is remekül illeszkedik a cselekménybe - ugyanolyan elveszettek benne az emberek, mint ahogy az egyes képeken mindenki a mobiljába van belefeledkezve. A zenék isteni jók!

Ha pontoznom kéne, 9/10

A Rövid vélemények blog írása a hobbim, ha dolgozok, főleg illusztrációkat készítek. Itt tudsz megnézni egy rövid válogatást a rajzaimból!